Neszmélyről is van már Juniborász az 5 új tag között

Bor
5 új juniborászt avattak 2017-ben

Az idei választás után 5 új juniborászt avatott a Junibor Egyesület.  Az újonnan felvett tagok névsora a következő:
Barcsa Botond (Neszmély)
Böjt Gergő (Eger)
Pálffy Attila (Balaton-Felvidék, Káli-medence)
ifj. Tiffán Zsolt (Villány)
Zsirai Kata (Tokaj)

A borászok új generációját összefogó Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete – hagyományosan év végén választja meg az új tagokat. A szeptemberi Zöldszüret felhívására több mint 40 fiatal borász jelentkezett, közülünk húszan mutathatták be a boraikat  a budapesti kóstolóra, ahol a Junibor tagjai is megismerhették a jelentkezőket. A kritériumok alapján az egyesületbe 35 év alatti borászokat vártak, a novemberi közgyűlésen a tagok 2/3-os támogatásával idén 5 jelentkezőnek szavaztak bizalmat.

A közgyűlésen az elnökség összetétele is változott: a leköszönő Hernyák Tamást Gál Tibor váltotta az elnöki poszton, az elnökséget pedig mostantól Frittmann Péter, Hernyák Tamás, Gál Tibor, Laposa Zsófia és Kovács Tamás alkotja.

Miért küzdenek ennyire? 

A Junibor Egyesület tagjait főként másod- vagy harmadgenerációs borászok adják, de a családi kötődés természetesen nem feltétel: az elhivatottság és a tehetség annál inkább. A céljuk továbbra is az, ami miatt 9 éve létrehozták az egyesületet: azaz egy olyan közösség létrehozása, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja.

A legfontosabb számunkra, hogy egymást segítsük és ez által egyre jobb és a fogyasztók által szerethető borokat készítsünk. A saját tanulásunk és továbbfejlődésünk mellett nem titkoltan azt is szeretnénk, ha a saját generációnkat meg tudnánk szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítunk az ifjú borfogyasztókkal való kapcsolattartásra

– mondja Hernyák Tomi, a Junibor (immár korábbi) elnöke.

A juniborászok által készített borokat egyszerre, de legalábbis egymás után a DiVino borbárokban lehet a legkönnyebben megkóstolni: a borbárlánc ugyanis a kezdetektől csak és kizárólag a Junibor Egyesület tagjainak borait forgalmazza. (Az állandó helyszínek egyre bővülnek: a két budapesti, a győri és a debreceni DiVino után most nyílt meg a kecskeméti, Székesfehérváron pedig már a poharakat fényesítik a megnyitó előtt.) Ugyanezekben az egységekben lehet a legkönnyebben juniborászt fülön csípni: az egyesület tagjai ugyanis rendszeresen tartanak fogadóórákat, ahol a saját boraikat személyesen mutatják be a vendégeknek.