A bor, ami miatt kihalnak a szibériai tigrisek

Bor

Ha nem láttad az eheti sztárvideót, amiben egy csapat szibériai tigris vadász le egy drónt, akkor ezt a hetet nagy eséllyel a Holdon töltötted – az emberiség egyik legnézettebb cicás videójáról van ugyanis szó.

A hódítás után viszont egy-két nappal meg is jelent a szomorú hír, hogy a gyönyörű nagymacskák nem jókedvükben álltak össze a fantasztikus csoportképre, hanem egy olyan kínai tigrisfarmon élnek, ahol, miután a turisták kigyönyörködték magukat bennük, levágják és feldolgozzák őket. Szibériai tigrisből vadon, természetes körülmények között (a legpesszimistább becslések szerint) már csak tizenvalahány példány él – csak ezen a farmon viszont 800-at tartanak fogva. Ilyen “vadaspark”  pedig van bőven, hiszen hivatalosan fajtamentéssel foglalkoznak.

Mi az a csontbor? 

A Harbin Parkban a belépőjegyeken túl tigrisbőrt, tigrishúst, őrölt tigriscsontot és egy különleges italt, csontbort (bone wine) is árulnak. Annak ellenére, hogy ezt az italt 1993-ban betiltották, amikor aláírták a törvényt, ami betiltotta tigriscsontok kereskedelmét, a “tenyésztők” ez alól 2005-ben felmentést kaptak.
A Tiger Bone Wine egy hosszan érlelt rizsbor, amelybe tigriscsontokat áztatnak – kb. úgy,  ahogy a kígyópálinkába kígyót vagy a szuvenír-mezcalba a kukacot. Az előállítói és a fogyasztói szerint erős gyulladáscsökkentő hatása van és csodaszere az ízületi problémáknak, ezért pedig nem haboznak hatalmas összegeket kifizetni érte. Természetesen semmiféle gátlás nem merül fel bennük azzal kapcsolatban, hogy a reumájuk enyhítése miatt kihalásra ítélt gyönyörű nagymacskákat kell kicsontozni.

A csontbor annál drágább (és nyilván hatásosabb), minél tovább ázott benne a tigriscsont. Az ízéről – szerencsére – nem találtunk részletesebb leírást, de valószínűleg nem is az íze miatt vásárolják a fájós térdű távol-keletiek. (Bár olyan infót is találtunk, miszerint nemcsak az ízületi problémákra, hanem a testi erőre is kiváló hatással van, ezért harcművészek is előszeretettel isszák, de ez szerencsére már nekünk is túl ostoba marketingnek tűnt.)

Európába természetesen hivatalosan nem kerülhet – bár azért megleltük a nyomait, hogy valaki komolyan próbálkozott vele, azt állítva, hogy az általuk forgalmazott “ürmösbor” már csak a nevében tartalmaz tigrist, a jótéteményeket már hasonlóan fantasztikus hatású gyógynövények biztosítják benne. Azóta viszont már ez a bor sem elérhető többé.

Kivételesen azt kérjük: ha valakit valahol valaha megkínálnának csontborral, az NE kóstolja meg! Ha viszont ennek ellenére megteszi, írja meg nekünk, hogy milyen volt és meggyógyult-e tőle: az adatait természetesen diszkréten kezeljük.

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!