Egy jópofa syrah: Nachbil Syrah, 2013

Van néhány borászat, aminek tiszta szívünkből drukkolunk, akárhol tartanak is éppen a fejlődésben – és a Nachbil Pincészet ott van ennek a szimpátialistánknak az élén. A tulajdonos Johann Brutler régi családi (és borvidéki) borászati hagyományokat feltámasztva kezdett bele a borkészítésbe, jóformán egyedüliként Bélteken, az egykor szebb napokat látott szatmári borvidéken, miután feleségével visszaköltözött Németországból a szülőföldjére. (Fiuk, Edgar is borral foglalkozik: a közelmúltig a nagy nevű osztrák Hillingernek volt a borásza.) A pincéből Johann elhivatottságának és fáradhatatlanságának köszönhetően az utóbbi években egyre szebb borok kerültek ki, melyeket elkezdte forgalmazni a Monavin, a borszakíró Tompa Imre pedig borfesztiválokon és a magyar bormédiában népszerűsítette a borokat önzetlen lelkesedéssel. Aztán jött a baj, Johann Brutler váratlan betegsége, mely megakadályozza a tujadonos-borászt, hogy bort készítsen szeretett szatmári borászatában. De a Nachbil története itt szerencsére nem ér véget: Edgar úgy döntött, feladja a népszerű Hillinger menő borász állását, hogy sok száz kilométerrel keletebbre – a Fertő-tó vidékéről nézve a világ végén – folytassa az apai örökséget…

A Nachbil-bor, amit pár napja kiszúrtunk a Fióka étterem borlapján, a 2013-as Syrah. Nagyon megörültünk neki, mert a Nachbil szortimentjéből a könnyű fehérek és a tekintélyes, hordós érlelésű chardonnay mellett a syrah a nagy kedvencünk – mint oly sokaknak egyébként azok közül, akik ismerik a pincészet kínálatát.

Tankönyvbora a hűvös stílusú, elegáns syrah-knak: olyan intenzitással hozza illatban a fajta szerethető karaktereit, hogy az Isten is vaktesztekre és borsulivizsgákra teremtette. Dől belőle a feketebors, a feketegyümölcsök, az édes fűszerek és egy kis ibolyásság. A tanninjai szépen beértek, semmi szájpadreszelés, a savérzet erőteljes, szépen kiemeli a fajta citrusokba hajló különleges gyümölcsösségét. Lédús, nyakalnivaló, incselkedően fűszeres, jópofa bor, nem véletlenül volt mindig is nagy sztárja azoknak a fesztiváloknak, melyeken a Nachbil fellépett. Kiskereskedelmi forgalomban már nem találtuk meg, de simán megéri egy ebédet bevállalni érte a Fiókában… 🙂

Edgar egyébként helyi fehér fajtákkal is kísérletezik most, a borászat életének új korszakában és új, korszerűbb és tisztább pincét is keresett a borok tökéletes érleléséhez. A 2016-os mintákat, melyek teljes egészében az ő keze munkái már, a határon túli borászatok kis budapesti bemutatkozóján mutatta pult alól az érdeklődőknek és az “ígéretes” egészen visszafogott jelző azokra a borokra…

Sokat fogunk még hallani a Nachbilről. Illetve nem… sokat fogunk még beszélni róla. Így drukkolunk.

8.9
Harmónia 8.9
Komplexitás 8.5
Egyediség 9.2
Hosszúság 8.5
Ízek & aromák 9.5
Iskolapélda

A bor amivel meg lehet szerettetni a syrah-t, ezt a különleges, egyedi, jól felismerhető, jófej szőlőfajtát. A tömény fűszeresség mellett nagy erénye a könnyedsége és jól ihatósága. Semmi nagyzolás, semmi tudálékosság, csak a laza, syrah-s stand upolás. Nem beszélgetős bor, mert ez a bor maga szétdumálja az estéd! :)

  • fűszerbomba
  • arányos
  • elegáns
  • kedves
  • kevés készült
  • vadászni kell utána