A Boróka régi, jól bevált küvéje a Folly Arborétumnak: könnyedre hangolt, illatos, de nem parfümös fehérbor Badacsonyhoz képest meglepő fajtákból. Az olaszrizling-szürkebarát-muscat ottonel kombót kevesen vállalják be, pedig nagyon jól állnak egymásnak és a korábbi évjáratokat ismerve azt is tudjuk, hogy nyár közepére-végére szétszálazhatatlan, gazdag, de könnyen fogyasztható fehérbor lesz belőlük. Az olaszrizling adja a könnyedséget és az eleganciát, a szürkebarát a tartalmat és a testet, a muscat ottonel pedig az illatot és a rafinériát, ami miatt nagyon tudjuk szeretni.
Éppen ezért örültünk, hogy szinte a megjelenése pillanatában a kezünk közé kaptuk a legfrissebbet (a kereskedők polcain a legtöbb helyen még a 2015-ös Folly Arborétum Boróka kapható). Kinyitva úgy tűnt, mintha nem is 6-8 hete palackozták volna, hanem sokkal később, ám a muscat ottonel illata gyorsan legyőzte a kezdeti nehézségeket. Erős, bódító virágok – már ha muszáj valamilyen hasonlatot találni a muskotály jellegzetes illatára.
Kóstolva viszont jöttek egyre másra a meglepetések: a könnyed, virágos hízelkedés eltűnik és átveszi a helyét a tartalom. Jönnek az érett gyümölcsök és az érezhető (de nem zavaró) alkoholtartalom a szürkebarátból, az ásványosság Badacsonyból, amikor pedig lenyeljük, egyszer csak előugrik az olaszrizling jó kesernyéje és délcegen kihúzza magát. Az első két kortynál nem győztük kapkodni a fejünket, aztán megadtuk magunkat és nem próbáltuk követni az eseményeket, hanem vigyorogva hagytuk magunkat sodródni.
A Borókát ebben az állapotában akár egy vakteszten is fel lehetne adni tanulmánybornak: hatalmas sikerélmény lenne egy megfejthető küvé. Egy-két hónap múlva már biztosan nem ilyen lesz, úgyhogy az első palackot ne tartogasd sokáig!
