De igen, másnapos leszel

Bor

13 millióan csodálták meg eddig a kütyüt, ami állítólag kiűzi a másnaposságot okozó rossz szellemet a palackból. A videóban egy dizájnos borszellőztető tölcsért reklámoznak, ami valóban átlevegőzteti a bort, amikor azon keresztül a pohárba töltöd, ám van vele néhány bibi. Azt állítják ugyanis, hogy ha ezen keresztül töltesz a pohárba, akkor a borból elmúlik a kén, amit a gonosz palackozók beletesznek, így nyugodtan megihatsz akár egy vagy két palackkal is, nem lesz tőle bajod soha többet.

Rossz hírünk van: dehogynem. A másnapot és a fejfájást ugyanis nem csak a borban található kén okozza, hanem azok a méreganyagok, amelyeket a szervezeted aközben termel, miközben az alkoholt bontja le. (Egészen pontosan az etanolból acetaldehid képződik, ami súlyosan toxikus, de ez csak az egyik ok. Az alkohol bomlásán kívül még három másik együtt okozza a fejfájós-émelygős-depressziós nyomorultságot.)

Miért van benne? 

A kén a bor fertőtlenítésére és tartósítására szolgál, időtlen idők óta használják a borászatban. Ráadásul magától lebomlik benne – ezért is kell időről időre pótolni – néha még a palackozásnál is. Vannak olyan nagyonbio-nagyonbiodinamikus termelők, akik mellőzik a használatát, ám ez durva kockázattal jár: a bor ugyanis sokkal instabilabb lesz, és sokkal gyorsabban változik és öregszik.

A kén annyira illékony anyag, hogy ha olyan friss bort kóstolsz, amiben megérzed, akkor a pohár pörgetésével is ki lehet belőle kergetni – bár tény, hogy az arra érzékenyek azonnal fejfájást kapnak tőle. A szellőztető tölcsér viszont bármilyen szexi is, csak arra jó, hogy jó sok oxigént juttasson a borba. Az alkoholt nem fogja belőle kivonni.

Ráadásul nem is új vicc: hosszú évek óta vannak hasonló kézikészülékek a piacon, amik pontosan erre valók: gyorsan és látványosan átszellőztetik a bort, miközben a karafba vagy egyenesen a pohárba töltöd. A nagyon vájtínyű kóstolók nem szeretik őket túlságosan, mert bár tényleg működnek, de ugyanúgy sokkolják a bort, mintha mondjuk kíméletes hűtés helyett bevágod a fagyasztóba, hogy minél előbb ki tudd pukkantani.
Szóval ne higgy a szemednek: ez a cucc a dekantálást helyettesíti vagy gyorsítja fel, de ha két üveg bort döntesz magadba, akkor másnapos leszel és kész. Ha ezen keresztül töltöd a pohárba, ha nem.

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!