Nehéz ügy bevallani, hogy az ember szereti a kövidinkát: vagy azt hiszik, hogy viccel, vagy azt, hogy olyan szerencsétlen, hogy nem ismer jobbat. Nem az a szőlőfajta, amit a Kunságon kívül a kocsikulcs mellé kicsapnak az asztalra a csajozáshoz, pedig van az a perc, amikor pont ilyesmire vágyunk.

Legyen tiszta, virágos, kedves és ne beszéljen vissza. Akkor sem, ha szódát töltünk hozzá, akkor sem, ha a második üveggel bontjuk fel.

Sajnos a kövidinka nevét a vasúti tartálykocsikban számoló kombinátok világa, aztán a kétliteres petpalackos kiszerelésű rémületek annyira meghurcolták, hogy talán ennek kellene új nevet keresni, nem az olaszrizlingnek. Tény, hogy soha nem fog olyan izgalmakat adni, mint egy furmint, egy hárslevelű vagy bármi más, jobb pedigrével rendelkező fajta, de a borászok általában imádják, mert nagyon könnyű vele dolgozni. Igazi igásló: ellenálló, fagytűrő, kevés zöldmunkát igényel, bárhol megterem. Ha pedig nem bánnak vele a szüret közben és után gyalázatosan, akkor a bora is szép és tiszta.

A Lantos Borászat 2015-ös kövidinkája éppen ilyen: a szó legszebb értelmében hibátlan ivóbor. Az illata kedves, virágos, egy kicsit mézes nyárillat, de nem olyan tolakodó, mint a muskotályoknak sikerül néha. Az ízére a legtalálóbb szó az lenne, hogy üde – ha a marketingvilág le nem stoppolta volna ezt a kifejezést az öblítőszerekre. Konkrét gyümölcsasszociációkat nehéz rá hozni, de a savai miatt nagyon kellemes inni – pont arra és annyira vannak, hogy oltsák a szomjat.
A fajta egyébként hajlamos a lelágyulásra, különösen, ha későn szüretelik, de ebben az esetben erről nem volt szó, a palackozáskor hozzáadott CO2 pedig még most is frissen tartja. Pedig ha valamit, hát ezt a bort tényleg nem arra készítik, hogy tartogassa az ember. Hanem hogy bármelyik hétköznap este elővegye a vacsorához és büntetlenül megigya, anélkül, hogy különösebben gondolkoznia kellene rajta.