A Holdvölgy minapi, “Zétától zétáig” kóstolóján majdnem belefulladtam a 2011-es Signature-be. Azon túl hogy nagyon kínos egy harminc fős társaságban egy borász stand-upja közben hangosan haldokolni, az is eszembe jutott, hogy ez nem először történik velem. Miután újra meg tudtam szólalni, gyors közvéleménykutatás után kiderült: nem én vagyok rosszul bekötve, más is szokott fuldoklani tokaji desszertbortól.
A magyarázat pedig egyszerű, csak éppen a kutya nem gondol rá, miközben az életéért és a méltóságáért küzd.
A Signature egy édes birtokválogatás, 150 gramm maradék cukorral és 8 gramm savval: azaz Tokajon kívül értelmezhetetlen analitikai adatokkal bír. A kóstolása közben – azon túl, hogy elvarázsol és úgy maradsz – egészen más történik a szádban, mint egy száraz vagy legalábbis nem ennyire édes bor esetében: a cukortól és a savaktól annyira beindul a nyáltermelésed, hogy nem tudsz olyan gyorsan nyelni, hogy a garatodat ne lepje el az újabb adag nyál. Mivel néha levegőt is kell venni, a nyeléstől éppen zárt garatban maradó nyál arra megy, amerre tud: egyenesen a hörgőcskéidbe. Magyarul úgy félrenyeled, hogy percekig köhögsz kétségbeesetten, mire a vizespohárhoz tudsz nyúlni.
Isten ments, hogy ez bárkit is elriasszon a kóstolástól! Csak ha véletlenül veled is megtörténik, hogy a világ legkülönlegesebb borainak egyikébe majdnem belepusztulsz, akkor meg tudod magyarázni a hátadat csapkodó társaságnak: nem te vagy a béna, hogy letüdőzted!