Ezért nem lesz ott Jásdi István a füredi Borheteken

Bor

Jásdi István vitán felül meghatározó alakja a Balaton borászatának. Direkt nem írunk tájegységet: az ő személyében mindegy, hogy észak vagy dél: a legtöbben az ő köpönyege alól bújtak ki – ha máshogy nem, vele vitatkozva.
Most viszont előfordul az elképzelhetetlen: a térség egyik emblematikus figurájának borászata nem vesz részt az egyik legnagyobb közönséget vonzó boros eseményén, a Balatonfüredi Borheteken.

Íme az ok:

Jásdi Borhetek részvételi elutasítás. Forrás: Jásdi Borhetek Facebook

Jásdi Borhetek részvételi elutasítás. Forrás: Jásdi Borhetek Facebook

Mindenki megértette? Nyilván nem, ahogy elsőre mi sem.

A hivatkozó szabályzat 2.1. pontja a következőket írja elő:
“A 2017. évi jelentkezés feltétele a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken legalább 2 Ha-t, a Balatonfüred közigazgatási területén legalább 1 Ha-t meghaladó szőlőterület művelése, amelyet a Földhivatal, valamint a Hegybíró is igazol.” 

A 2.7.-es pontban pedig ez szerepel:

“A bortermelő köteles az alábbi dokumentumokat benyújtani: 
– pontosan és olvashatóan kitöltött jelentkezési lapot (1. számú melléklet) 
– szőlőterület használatát bizonyító igazolások (2.1. pont alapján) 
– a részvételi szabályzat pontjainak tudomásul vételét igazoló nyilatkozatot (3. számú melléklet) 
– borhétre benevezett palackos borok listáját a készlet feltüntetésével (2. számú melléklet) 
– a többletpontok érvényesítéséhez szükséges igazolásokat, dokumentumokat
– igazolás, hogy nincs tartozása az 1.10. pontnak megfelelően.” 

Jásdi István 17 hektáron gazdálkodik a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken, és a Füredhez valószínűleg legközelebb eső szőlőterület az övé, ám a közigazgatási határon belül nincs szőlője. Valószínűleg másnak sem, ám a papír az papír: ő már egyébként is régóta gondolkozott azon, hogy kivonul a fesztiválokból, hiszen a pince forgalma meghaladja ezeknek a kapacitását.

Semmiféle sértődésről nincs szó, csak sajnos a szabályozás rossz, amivel a szervezők is megkötötték a saját kezüket. Régóta beszélgetünk a város vezetőivel is arról, hogy a régi füredi szőlőket más módon kellene megvédeni, de egyelőre ez van érvényben.
A jó hír viszont az, hogy a füredi Rizling Generáció fiataljainak is tudtam segíteni: a Csopaki Kódex mintájára ők is bevezetnek egy minőségbiztosítási rendszert a füredi borokkal kapcsolatban, Regula néven. Drukkoljunk nekik inkább, mert érdemes.

Természetesen kerestük a Borhetek szervezőit is, de az ügyintézőt nem értük el. Amint megjön a válaszuk, frissítjük a cikket.

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!