Hipszter borvidékek 1. – Neszmély

Bor

A Neszmélyi Borút Egyesület kóstolójára tartva pénteken már a vonaton a fejünket fogtuk, homloktájban egy nagy L-betűt tartva: ennyi év után hogy tudunk még mindig ilyen kóstolókba beleszaladni? Hogy aztán 4 órával később úgy hagyjuk el a tetthelyet:

“Villány? Jaj már. A Balatonok? Piha! Ha menőzni akar az ember, járatlan utakra kell tévedni!”

Neszmélyről az átlagos user egy nevet ismer: Hilltop. A kicsit kevésbé átlagos még hozzáteszi Szőllössiéket, a nagyon borbolond pedig rávágja a Szivek Pincét (bár első hallásra, ha megölnek, se mondtuk volna meg, hogy Kesztölc a Neszmélyi borvidék része) és a Kősziklást. Pont ezért mondtunk azonnal igent a meghívóra, amikor kiderült, hogy 20 (!) pincészet tart közös bemutatót Tatán.

Aki a borvidék adataira és történelmére kíváncsi, annak ITT és ITT adunk belőle egy merítésnyit, de ha jól sejtjük, ezekre ketten vagy hárman fognak kattintani. Ugyanis valóban lenyűgöző múlttal és hasonlóan lenyűgöző területekkel rendelkezik, de ez a polcok előtt ácsorgó tanácstalan borvásárlót egy pillanatig sem érdekli. Az viszont érdekes, hogy tudnak-e jó ár-érték-arányú és szép (bocs, finom) borokat borokat készíteni úgy, hogy Neszmély pár év múlva hívószó legyen. (Spoiler: tudnak. Legalábbis tudni fognak.)

Csináld, csináld, jól csináld! 

Egyrészt találtak egy helyet, ami annyira izgalmas, hogy még az elkényeztetett budapesti borújságírók is hajlandóak voltak érte vonatra szállni: a tatai Esterházy Pezsgőgyárat, ami pont annyira romos, hogy izgalmas legyen, másrészt a borászatok mennyiségével átlépjék a lélektani határt, amiért utazni is hajlandók, hátha lesz köztük új kedvenc. (Spoiler: lett, nem is egy!) Mindezt kedvesen, a vonatnál fogadva, hogy a bénák se tévedjenek el a leküzdendő 700 méteren belül, sok mosollyal és jó kóstolópohárral – szóval akár a nagy borvidékekhez mérve is vérprofin tették.
Másrészt tényleg össze tudták csődíteni a borvidék minden szereplőjét a nagyhírű helyi kertbarát öregektől a nagyon nagy cégeken át az elborult kísérletezőkig – ami önmagában tisztelendő tény.  Nem is akarjuk tudni, hogy ez mennyi munkába került – csak gratulálni tudunk hozzá.

A felfedezettek

Az első bekezdésben felsorolt pincéket első körben direkt hagytuk ki: maradt rajtuk kívül 16 végigkóstolandó. És csak a fehérborokra mentünk rá: egy ilyen kóstolón sajnos szelektálni kell és az előítéleteinkre hallgattunk: ha nettó 3 óránk van kb. 90 borra, akkor abból 40-et kóstolunk meg és az (észak-magyarországi származásuk miatt) mind legyen fehér.

A fajtaválaszték nem könnyítette meg a helyzetet: a Viktória Gyöngye nevű tömegnövelőtől kezdve az így-úgy hordózott chardonnay-kon át a Bálint nevű fajtamentésen keresztül volt ott minden kenyér-cipó. Az első 20 percben kiderült: ha valakinek van Zenitje, az egyrészt tud valamit, másrészt illik megkóstolni.

Így lett meg az egyik nagy felfedezett: a Horváth Pince. Kristálytiszta ’16-os Zenit után kacsintottak egyet és mutattak egy ’12-est, ami ebből a fajtából maga a blaszfémia, de nem tudtunk belekötni: az hagyján, hogy nem egy öreg fehérbor, aminek a hervadását kéne valahogy értékelnünk, hanem pont most jó, a chardonnay-nál (pláne a pinot blanc-nál) érdekesebb, de nem hivalkodó bor. Nem állna jól neki a neccharisnya, de nem is veszi fel – inkább mutat valami mást.
A másik a Currus (Maller Zsolt): őt tényleg csak a vájtfülű (-nyelvű), újdonságokat keresőknek ajánljuk: gyakorlatilag kihalt szőlőfajtákkal kísérletezik (ld. Bálint), heteken át héjon áztat Sárfehéret, aztán összeházasít és hordóban érlel minden klónkísérletet, ami azon a pár hektáron megtalálható (ld. Lélekvándor és a többi emelkedett nevű küvé.)

Eddig persze át kell rágnia (ill. stílszerűen köpködnie) magát az embernek egy csomó hibás, vagy egészséges, de unalmas, kódszámig felismerhetően fajélesztős boron, de végül megéri! Egy nagyobb divatú és presztízsű borvidék kóstolóján ugyanez történik vele, csak ott ennél is kevesebb lesz  a gyöngy.

Neszmély tehát pont ott tart, ahol divatba kell jönni: van benne közérthető és bárhol elérhető tisztességes bor, van benne kevésbé ismert, de jó bor, amit a sznobok fognak elkapkodni, és van a helyieknek szánt és helyiek által megivott lokálpatrióta bor, amiben nem találunk hibát és amikből sokkal több kéne minden hazai, szűkebb borvidéki lokálpatriótának.

A képek forrása: Bencsik János – a Tatai medencéért Facebook, fotós: Grépály András Zoltán

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!