A Darázskő a gyönyörű nevét a dűlőben lépten-nyomon előbukkanó vulkáni tufa-darabokról kapta, amit a helyiek a lukacsos szerkezete miatt a darázsfészekhez hasonlítottak – nem is kell tovább magyarázni, hogy a tarcali, általában löszös területekhez képest itt bizony ásványosság is lesz a borban a furmint egyébként is híres (néha hírhedett) savaihoz. Nem is csoda, hiszen a Darázskő fantázianév, nem dűlőválogatás: a pincészet mádi területeinek furmintja is került a tarcaliakhoz.
A Tokajicum borház Darázskő furmintja klasszikus darabnak számít: már akkor készítették, amikor a száraz furmintok még éppen útjukat keresték. Ennek megfelelően a legkorábbi évjáratokban erősen hordós volt, aztán jött hozzá a hosszú héjon áztatás trükkje, végül megtalálták az egyensúlyt. A különböző arculatú dőlők termései miatt nincs ember, aki kikóstolná belőle Hegyalján belül a szűkebb terrior-t, de nem is ez a cél, hanem egy belépő katergóriás, meglehetős furmint. (Nem is merjük linkelni.)
Az meg milyen?
Elsősorban fogyasztóbarát. Párás szemekkel tudunk rajongani az ország legnagyobb furmintjaiért, de tisztában vagyunk vele, hogy ha Aperol Spritz-ről kell valakit éppen áttéríteni, akkor nem lesz jó választás egy dűlőszelektált, extrémen hozamkorlátozott, ősrégi klónról szüretelt kisszériás darab. Kár lesz belé: nem fogod tudni elmagyarázni, ő meg nem fogja szeretni.
Egy olyan bor viszont, ami megcsillantja a tokaji száraz furmintok nagyságát, de pont ott tekeri túl és pont ott hagyja abba, ahol azt kell, az mély nyomot hagyhat mindenkiben, aki eddig életében 20 tokaji furmintnál kevesebbet kóstolt.
Az illata gazdag, telt, körtés, vajas és feltűnik benne a tisztaság. Ezt nagyon nehéz borhoz illő szavakkal leírni: ha nem lenne blaszfémia és nem hozna rossz asszociációkat, azt mondanánk, hogy olyan, mint egy nagyon jó arckrém illata: azonnal ki akarod próbálni, mert tudod, hogy jó érzés lesz. Nem vagyunk teljesen hülyék: a tisztaság-illatot ebben a borban egyfajta légiességnek lehetne fordítani, ami az ásványosságnak köszönhető illatjegy. De mégis könnyebb leírni Aperol Spritz-nyelven, hogy tiszta, mint azt, hogy tufás. Az illatában a hordós érlelés is teljesen egyértelművé válik, de úgy belesimul a borba, hogy inkább a körte, mint a hordó fajtáján kezdesz el töprengeni.
Az íze is ennek megfelelően összetett, de könnyen lefordítható: érett, körtés-furmintos. Elég zamata van, hogy az első korttyal megvegyen. Elég hordós és ennek megfelelően testes ahhoz, hogy lekerekítse a furmint gyönyörű, de elsőre talán barátságtalan savait és úgy érezd: most aztán komoly bort iszol. Az a pár gramm (talán 4-6, de Tokaj sokszor lepett már meg minket, szóval simán lehet, hogy sokkal több) természetes maradék cukor pedig segít ezt az egészet érezni, úgy, mint a desszertekben a csipet só.
A végén viszont beüt az az ásványosság, aminek végső soron a nevét köszönheti és ami miatt a furmint-freakek is nyújtják a poharukat a következőért: nem érzed úgy, hogy kavicsot szopogatsz, csak szomjas maradsz. Épp csak egy picit: nem annyira, hogy kínozzon, de annyira igen, hogy továbbra is érdekeljen.
