A Variszkusz volt 2016 egyik nagy felfedezése – mint már említettük, bolondulunk Etyek-Budáért és azon belül is a Velencei-tó környékének boraiért. Most még elsősorban azért, mert a tavat imádjuk és a borászok svungját, mert a valóban dicsekvésre érdemes borokat azért erősen kutatni kell még azon a környéken. De ha azt mondjuk: Szentesi József, Vabrik Ferenc, Nagy Gábor, akkor az Etyek-fanok már kezdenek bólogatni.
A Variszkusz Bácsi Zoltán hobbiborászata: olyannyira hobbi, hogy bár a borai régóta szerepelnek a vájtfülű kézműves pincék borait forgalmazó üzletek kínálatában, a pincészet (hehe) hordóinak jó része egyelőre egy másik nemhogy garázs-, de inkább vityillóborászat (az Apró Kertek) albérletében van. A lelkesedés és az intelligencia itt viszont végre nemcsak lelkes, hanem intelligens, azaz vitán felül tiszta, szép, okos borokat is eredményezett. (Most lett egy ilyen kategória is, na.)
A 2013-as rajnai rizlinget majdnem egy éve kóstoltuk először – akkor azonnal megvett minket. Mindent tudott, amit egy rajnainak kell: légies volt, könnyed, virágos, tele gyümölccsel, virággal és élettel. Hozzájutni ugyan már akkor sem volt könnyű, de alig vártuk, hogy öregedjen egy kicsit és lássuk, mit tud később.
Ahogy az lenni szokott, a bor idő előtt elfogyott – miután az utolsó palackot is kipucoltuk a helyi neppertől, elkezdtük várni az új évjáratot. De Bácsi Zoli nem viccel: a 2014-ben a sajnálatos évjárat miatt nem került a piacra rajnai, a 2015-ös pedig két hete került a közönség elé.
De mit tud most?
Ha valakinek hányódna egy a hűtőjében, akkor azonnal igya meg!
Az illata még mindig fantasztikus: virágos, mentás, eukaliptuszos és rajnais, amit jobb híján mindig csak a légiességgel tudunk valahogy elkenni. Nagyon drukkoltunk, hogy a rajnai rizlingre jellemző petrolosság (ld. benzin avagy gumiszag) csak egy iciripicirit, de megjelenjen benne, de nem. Van viszont egy olyan izgalmas dolog benne, amit jó pár perces szimatolással tudtunk csak belőni: ez pedig a kakaó! Mármint a kakaóbab, annak minden melegségével és fűszerességével. Ez volt az OMG-WTF-jelenség, ami miatt sokáig emlékezni fogunk rá. És ezzel lehet igazán csőbe húzni a borsznobokat – akkor most volt hordóban vagy nem volt hordóban? (Persze volt.)
Az ízét viszont már erősen csak a savak viszik: még van benne egy csomó virág, (ugye mindenki rágcsált már akácot?), gyümölcs, de a gyümölcs már gyanúsan almára emlékeztet, ami gyakran az oxidáltság jele. Utána viszont mindent letarolnak az etyeki savak – szinte szárítóak és lassan minden más csingilingit kiradíroznak a szánkból.
Ezért mondjuk, hogy azonnal igya meg, akinek még véletlenül van belőle: most még élvezni fogja és érti, hogy mi miért tördeljük a kezünket amiatt, hogy mikor kapjuk meg a következő, már 2015-ös adagot belőle.
