Mi történik, ha befagy a tó? Odarohan egy csomó ember, aki csúszkálni, korizni, jégkite-ozni, szóval fázni szeret. De mit csinál egy hajóskapitány?

Mivel felelősen gondolkozik, ezért a Velencei-tavon járó menetrend szerinti hajók közül kettőt már hetekkel ezelőtt kiemelt a vízből, így a kisebb hajók (név szerint Gárdony és Agárd) már a parton várják az olvadást. A Nadap nevű nagy (mármint  a tóhoz képest nagy, ami nem mellesleg Magyarország egyetlen menetrend szerint közlekedő, magyar gyártású – ez idő szerint sajna szárnyatlan – szárnyashajója) viszont ott ring a kikötőben. Akkora, hogy nem lehet kivenni a vízből, viszont ringani pont nem ring, mert a kikötő is befagyott.

Ilyenkor jönnek a hajós trükkök: azokat a hajókat, amiket télire a vízben hagynak, körbe szokták lékelni, hogy tudjon mozogni a vízben. És van az a hideg, amikor más már nem működik: ilyenkor a hajót láncfűrésszel szabadítják ki a jég fogságából, mielőtt összetöri a hajótestet.

Az eljárás fantasztikusan néz ki: egyrészt nagyon dögös, ahogy két kockára fagyott pasi láncfűrésszel esik neki a jégnek, másrészt kívülről eléggé Darwin-díjasan fest – a kikötők  jege ugyanis mindig nagyságrendekkel veszélyesebb, mint a rendes vízfelületé. Sokkal több helyen tud megtörni, sokkal több rajtuk a rianás – sőt, a gárdonyi kikötő egy része még szabadon fodrozódik, úgy, hogy a locsogó víztől 2-3 méterre már 8-10 centis a jég. Nem véletlen, hogy amikor lementünk a hidegtől dadogó kapitánnyal pacsizni, a fűtött rendőrkapitányságról leskelődő vízirendőr tajtékozva hajtott el minket a közelből. Szóval ők itt szó szerint a saját lábuk alatt vágják a jeget.

Máshol is nagyon jó, de ugyanilyen Darwin-díjas

60 méter plusz egy mólónyira innen már boldogan lehet rohangálni a Velencei-tavon – bár pont a nadapi kilátóból lehet észrevenni, hogy a tó közepén még van egy jó kis  (nem is kicsi, szemre úgy 60-70 m-es) kanyargós csapda, ahol még látszik a víz.  A normális földi halandók maximum 100 méterre koriznak el a part menti forralt bortól és büntető hangulatcsináló zenétől, de ők is irigykedve nézik azokat, akik nagyban tolják. Azaz azokat, akik száraz lábbal, bakancsban vagy éppen korival, kite-ba kapaszkodva akarják megtenni a Gárdony-Velence-távot. Bakancsban még hagyján, úgy csak kihűlsz, de a kite 40-50 km/h-val is repeszthet veled a jégen, ami adrenalin-löketnek nem utolsó, cserébe fékezni azt nem lehet vele. Ha eléd kerül a rianás, akkor csobbansz és kész. (Ahogy ez most hétvégén meg is történt két emberrel – az egyik pedig volt annyira exhibicionista, hogy a hírportálokig rohanjon az üggyel.)
Szóval tény, hogy nagy buli átsétálni az egyik partról a másikra, de ésszel: legalább azt üssük be a GPS-be, hogy hol vannak az északi és a déli parton a legközelebbi szaunák, ahol beszakadás után ki lehet olvadni.

(Borítókép: Simon György)