Öltözz magyar csúcsküvébe! – Öv készül a Bock Capellából

Olyan karácsonyi ajándékot találtunk a winegeekeknek, hogy azonnal a sliccük körül fognak tőle matatni: Gajdos Ádám ötvös-designer a 2008-as Bock Capellával, azaz egy 17-18 ezer forintos csúcsborral pácolt marhabőr övet tervezett.

A hír láttán azonnal egy dologra tudtunk csak gondolni: miért tesz ilyet valaki egy csúcsborral, ahelyett, hogy meginná? És pláne miért tesz ilyet egy borász a még piacon lévő borával?

A rosszindulatú feltételezésünk az volt, hogy a bor valószínűleg olyan állapotban van, hogy ki kellett találni vele valamit, amivel még menthető. A nagybácsihoz, a 2000-es évjáratú Capellához volt szerencsénk nemrég – sajnos az már nem volt az élők sorában, de ez a 8 évvel fiatalabb évjárata, tehát nem lenne szabad szétesnie.

Megkerestük tehát a tervezőt, és a válaszai hallatán mélyen elszégyelltük magunkat: kiderült ugyanis, hogy a Bock borászatot ő kérte fel az együttműködésre. Mint Gajdos Ádám elmondta, először az ötlet volt meg, hogy vörösborral szeretne bőrt pácolni, ehhez pedig egy kiemelkedő borászatot keresett. Ő maga nagy rajongója Bock József borainak és Villány közeléből, Kozármislenyből származik. Bockék pedig a megkeresésére nagy szeretettel vettek részt a projektben, amihez ők ajánlották fel a zászlóshajójukat, a Capellát. A kiválasztáskor a színt, a cserzőanyagok mennyiségét és természetesen a presztízst is figyelembe vették.

Szó sincs tehát arról, hogy a Capellának a megiváson túl inkább ezt a sorsot szánnák, sőt: a csúcsküvét mindkét résztvevő a tisztelete jeléül válaszotta ki a feladatra. Ráadásul a projekt egyetlen palackról szól: csak egy üveg bordeaux-i küvéből készülnek majd az övek, így ha elfogy, elfogy: Gajdos Ádám a szándéka szerint sem más pincészettel, sem más borral nem fogja megismételni az ötletet.

Most azonnal kell! Mit csináljak? 

Aki Gajdos-Capella-derékszíjat keresne, az sajnos már lecsúszott arról, hogy a Jézuska hozza a darabot, de az utószilveszteri bulikon még nagy sikert arathat a kigombolkozással: az öv ugyanis csak rendelésre készül, limitált darabszámban. Egy-egy szíj 2 cl bort tud felvenni, ami azt jelenti, hogy egy palack Capellával (mérettől függően) 33-39 övet lehet bepácolni – ami a készítő szerint különleges színt és rendkívüli tartósságot ad neki. (A viselőjének pedig a tudatot, hogy mennyire menő dolgot visel a derekán, de ezt már csak mi tesszük hozzá.)

Ha valaki komolyan a Wine Way  fantázianevű Bockba szeretne öltözni, annak a tervező a sorszámot és a megrendelő nevét is beleírja az övbe, továbbá mellékelik hozzá a Bock pince elismervényét is – hátha valaki egy rondább bulin elkezdi rágcsálni és kijelenti, hogy ez nem is Capella, csak egy mezítlábas portugieser (szól belőlünk megint a kisördög.)

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!