Megnyílt az első szexista laptop-bolt

Laptop szervíz nőknek

Laptop szervíz nőknek: a Teréz körúti üzletet tényleg úgy hívják, hogy PINK-TOP Az első női laptop szaküzlet és szervíz. A PC közbeszéd letűnése előtti korban az első nap törték volna be a kirakatát, pláne, ha máshol nyílik és nem Budapesten.

Pedig a koncepció nem rossz, sőt: a tulajdonos szerint azt a célközönséget szeretnék megszólítani, akit nem érdekel, hogy mi van a gépében, csak működjön. A legtöbb szakboltban viszont hárombetűs rövidítésekkel és szakkifejezésekkel támadnak rá az ügyfélre, aki ettől hülyének érzi magát és vagy ideges lesz vagy elmenekül. Ebben a boltban viszont még kávét is adnak és kedvességet.

És ő is ismer okos nőket.

Nos, mivel nők vagyunk (na jó, vagyok), vezetünk autót, romlanak el gépeink és kell néha villanyszerelőt is hívnunk, pontosan tudjuk, hogy fórból indulunk, ha tetszik, ha nem. De olyat még sehol nem láttuk, hogy az ajtóra írták volna ki, hogy

Semmi baj, ha nő vagy, attól még gyere be!

Nem, nem vagyunk túlérzékenyek: azt sehol nem tűrjük el, hogy csuklóból lelibuskázzanak, akkor sem, ha közben megcsippentgetik a pofinkat.

Pedig még egyszer mondjuk: a koncepció kifejezetten szimpatikus lenne, hiszen az információtechnológia egyre inkább felhasználóbarát, ennek köszönhetően pedig mindenki, de tényleg mindenki használja, az is, akit egy cseppet sem érdekel, hogy hogyan és mitől megy. De köztük nők is és férfiak is vannak szép számmal: a mi ismerőseink körünkben például tök egyforma arányban.
Lehet, hogy megint mi vagyunk túlságosan elkényeztetve, de egy baráti kapcsolat miatt hosszú évek óta ugyanattól a cégtől vásárolunk minden gépet és ott is szervízeltetjük őket. Soha, egyetlen srácnak sem jutott eszébe, hogy hülyének nézzen, ha bementem és kérdeztem. Ha nagyon hülyeséget kérdeztem, akkor együtt röhögtünk, de nem rajtam. Cserébe én is bármikor elmondom, ha kérdezik, hogy hol milyen bort szabad megvenni.

Szóval mi van a nem kocka férfiakkal? Bemennek a rózsaszín boltba, meglátják a halomban álló kismacskás-strasszköves borítómatricákat és a fejükhöz kapnak, hogy “ajjaj, buzi lettem” ?!

De nem is folytatjuk. Ti melyiket szeretitek jobban? Ha simán egyenként vagy intézményesítve néznek titeket szellemi fogyatékosnak a nemetek miatt?

 

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!