Belefutottunk egy társkereső hirdetésbe, amitől nagyon nehéz szabadulni. Őszinte, szellemes, jó hosszú és megcsavarja a lelked: ha akarod, ha nem, átgondolod tőle az életed.

Ez az itt: Láng Attila D. keres párt. Attila jól ír, jókat. Középkorú, 6 éve özvegy – most lett elég a gyászból annyira, hogy új kapcsolatot keressen. Ír és olvas, véleménye van a világról és nagyon vágyik egy gyerekre. És mozgáskorlátozott, de nem csak a sántítós értelemben.

A hirdetés így kezdődik:

Láng Attila D. regényíró, negyvenöt éves, tolókocsis, tüdőbeteg. (COPD. Olyan, mint az asztma, már tünetmentes, ettől akármeddig elélhetek. Volt már baj a szívemmel, de makkegészséges, tessék, fölajánlom, viheted.

Bátorság 

A társkereső poszt nagyon hosszú, de nem bírod abbahagyni. Nemcsak azért, mert az írója tud írni, hanem azért, mert olyan szintű önismeretről árulkodik, ami szembesít saját magaddal. Bátor és szókimondó: a feladója pontosan tudja, hogy ki ő, hol a helye a világban és kihez akar szólni. Tudja, hogy kevés az esélye, de a remény átsüt a legszigorúbb kitételeken is – még ha azokból érződik a legjobban, hogy hányan hányféleképpen próbálták meg kihasználni a helyzetét. Igen, pont az övét.
Nem, nem ápolónőt keres. Nem, nem szeretne átmeneti szállásként működni. Nem, nem szeretne bármibe belemenni bármi áron: nem kétségbeesett, hanem társas lény és szeret szeretni.

Pont ez a fajta belemenősséget, zavarba ejtő kitárulkozást hiányoltuk a Tiszta szívvel-ből egy másik posztban. (Jó, az egy film, de még az Oscarra is nevezték, szóval lehetne olyan tökös, mint Attila.)

Ez hiányzik

A tágabb ismeretségi körünkben (és álszerénység nélkül kijelenthetjük, ez tényleg elég tág) rengeteg olyan szingli embert látunk szenvedni a magánytól, akik nem mérik fel saját magukat: társat keresnek, de aki nekik kell, az nem áll szóba velük, akiknek pedig ők kellenének, azokat ők nem hajlandók még csak észrevenni sem. És egy csomó olyan kapcsolatot-házasságot láttunk zátonyra futni, ami az önbizalomhiányról szólt: olyanokba is benneragadtak, amibe belemenni sem kellett volna.

A poszt nem véletlenül ért meg 21 óra alatt 1500 megosztást: ennyi ember nem kattint a like mellett a megosztásra is csak azért, hogy jófej legyen és mások lássák, hogy mennyire együttérző. Hanem mert tényleg őszintén drukkol – mert ennek az embernek és ennek az ügynek jó drukkolni.

Hajrá Attila és a jövendőbeli!