Simogass sörfőzdést! – Kraft Sörfesztivál a Főzdeparkban

Bor

Idén másodszor tárja szélesre a kapuit a Főzdepark: pénteken indul a II. Kraft Sörfesztivál. A szervezők a Kraft alapítói: a Monyo Brewing, a Rothbeer, a Mad Scientist, a Hedon, a Hoptop, a Balkezes, a Horizont és az Uradalmi Sörmanufaktúra, de a barátaik, pardon, a “gerilláik” is képviseltetik majd magukat a vadregényes kőbányai helyszínen, így több, mint 50 féle sört lehet kóstolni a hétvégén.

A Kraft összefogás azért jött létre, hogy a minőség iránt elkötelezett kisüzemi sörfőzdék valahogy le tudják magukról rúgni az elhasznált kézműves kifejezést. A fesztiválon éppen ezért szakmai programokkal (is) várják a közönséget: lesznek (előre bejelentkezős!) főzdelátogató túrák, külön szakmai sátor az előadásoknak és legalább hat sörpremier, amit kifejezetten erre az alkalomra időzítettek a főzdék.

A Maglódi úti Főzdeparkba ingyenes Főzdebusz-járat ingázik a Blaha Lujza térről  – már aki lusta a villamosmegállótól 3 percet sétálni. Autóval menni hülyeség, hiszen mint tudjuk, a sörösök nem köpnek.

(Lényegtelennek tűnő. de az összetartást és a lelkesedést mutató jófejség, hogy a Főzdeparkban található főzdék erre az időre egységesen Kraft Sörfesztiválosra változtatták a Facebook-oldaluk profilképét.)

A buli pénteken és szombaton hajnalig, vasárnap este 11-ig tart, a hangulatát tekintve pedig jóval szabadabbnak ígérkezik, mint a Gourmet. Legalábbis arra tippelünk, hogy este 9 után sokkal kisebb lesz a márkás pufimellények penetrációja.

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!