A sós medvecukor az egyik legmegosztóbb dolog, amit valaha kóstoltunk. Az íze elsősorban bizarr. Normális, a gasztronómia világában használatos szavakkal nehéz is leírni, hiszen az édesgyökér és az ánizsolaj jellegzetes ízét nehéz bármihez is hasonlítani. Ehhez viszont ebben az esetben még jön az egyszerre édes és sós csapás, amit jobb híjján a régi gumicsónakok szagával tudunk azonosítani, csak ezt a szádban érzed. Igen, mintha ánizsos tankmentőcsónakot nyalogatnál. 

A sós medvecukrot legalább 8 éve fedeztük fel az IKEA kajás részlegén, csak akkor még külön zacskóban árulták és hal alakú volt, ami az asszociációk miatt még többet tett az élményhez. Természetesen azonnal rákattantunk és boldog-boldogtalannak ezt ajándékoztuk, hogy aztán röhögve figyeljük a reakciókat. Volt, aki meg sem merte kóstolni, volt, aki prüszkölve köpködött utána percekig – annyira rákapni, mint mi, csak egyetlen embert láttunk.

Aztán egyszer csak hiába kerestük a polcokon: az addiktív cuccot kivonták a forgalomból, mi pedig ott álltunk kétségbeesve, sós medvecukor nélkül.

Erre most úgy hozta a sors, hogy végre nem családilag mentünk bevásárolni, így lelkiismeretfurdalás nélkül állhattunk neki fosztogatni a kimért gumicukros polcot – amit, ha gyerekkel van az ember, pedagógiai okokból nem tehet meg. És ott volt!!!
A bátortalanabbak a nagyobb, négyzet alakú darabokkal kezdjék: azok egy kicsit édesebbek, vagy legalábbis annak érződnek, de aki a hamisítatlan, letaglózó élményre vágyik, az a kisebb, hasáb alakú gumicukrokat pecázza ki!
Természetesen máshol is kapható lédig gumicukor, nemcsak az IKEA-ban, de azokban csak sima, mezei medvecukrot lehet találni, gumicsizmaízű sósat sehol. (Ha valaki mégis talál más beszerzőhelyet, az azonnal jelentkezzen!)

Tisztában vagyunk vele, hogy az emberiség nagyobb részét a világból lehetne kikergetni a sós liquorice-szel, de akkor is: ennek kéne a svéd konyha címerállatának lennie, nem a húsgolyónak!