Ezért lesz karácsonyra 600 Ft egy, azaz 1 doboz tojás

60 Ft lesz egyetlen tojás ára

Be kell vallanunk, soha nem néztük meg, hogy hol mennyi a tojás ára.  Most sokan (talán jogosan) megköpködnek majd, de a normális heti bevásárlás más tételei – és az impulzusvásárlásaink – mellett annyira elhanyagolható összeg, hogy csak betesszük a kosárba és kifizetjük. Ezért is néztünk nagy szemekkel, amikor az átvevőponton a dílerünk megkérdezte, hogy a rendes beszerzési forrásunk is emelte-e már az árakat.

Mivel onnan két lépésnyire éppen egy piacra mentünk, ahol a tojásos is haver, megkérdeztük, hogy igaz-e a percekkel korábban kapott füles, miszerint 60 Ft lesz egy tojás ára karácsonyra. Meglepetésünkre nagyot bólintott: nála még 42 Ft volt aznap, de arra kivételesen emlékeztünk, hogy két hete még 38 volt kiírva.

A tyúkkal kell kezdeni 

Illetve Észak-Európával. Év elején volt ugye egy nagy-nagy madárinfluenza-járvány, amit éppen kihevertek volna a tojástermelő nagyhatalmak (Pl. Hollandia vagy Belgium), amikor kipattant  a fipronil-botrány. Ennek köszönhetően derült ki, hogy rengeteg rovarirtóval szennyezett tojás került piacra szerte Európában, amiből Magyarországra is jutott. A botrány kirobbanása után több millió tyúkot kellett levágni – ezeket viszont nem egy perc pótolni.

Hanem 20 hét. Ennyi időbe telik ugyanis, amíg a naposcsibéből jérce, majd rendes tojó lesz, ami már megbízhatóan teljesíti a napi normát. A tojás viszont addig is alapélelmiszernek számít, így a kieső készleteket onnan pótolják, ahol van: mondjuk Közép- és Kelet-Európából.

Márpedig a képlet egyszerű: itthon a Baromfi Terméktanács közlése szerint is van elég tyúk és tojás is, de ha idejön a külföldi nagytőkés és azt mondja a termelőnek, hogy 48 Ft-ért veszi át darabját, csak adja oda, akkor a termelő oda fogja adni – már ha van neki annyi, amennyit kérnek. Így viszont már itthon is csak ennyiért lehet majd megvenni. Hát így lesz kis túlzással a karácsonyi mézeskalács legdrágább összetevője a tojás.

A helyzet előre láthatóan februárban fog helyreállni: addigra nőnek fel a feladathoz a frissen keltetett holland csirkék.

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!