Végleg bezár a Márga Bisztró Budapest

Bezár a Márga Budapest. Forrás: Facebook Bezár a Márga Budapest. Forrás: Facebook

A Márga Budapest étterem holnap este fogad utoljára vendégeket.
A stáb Facebook-közleménye szerint

Korábbi tulajdonosunk rövid lefolyású, gyógyíthatatlan betegség következtében néhány héttel ezelőtt elhunyt, a cég új vezetése pedig úgy döntött, nem kívánja tovább üzemeltetni az éttermet.

A Márga Budapest tavaly nyitott és az elmúlt évben hatalmas sikert aratott, januárban a New York Times is szemlézte az “52 hely, ahová 2017-ben el kell menned” című listájában.

Siess, pár perce még volt hely!

Ha jártál ott és szeretted, vagy ha az elmúlt évben még nem jutottál el, a budapesti Márgában a telefonos érdeklődésünkre azt mondták, hogy még van holnapra néhány szabad asztaluk. Az ebédidő déltől 15.00-ig tart, majd bezárnak és este 18.00 és 23.00 között várják utoljára vacsorára a vendégeket.

A nagytestvér, a csopaki Márga Bisztró továbbra is zavartalanul üzemel.
És együttérzés ide-vagy oda, a budapesti étterem Facebook-posztjában pedig máris azt kérdezik a vendégek, hogy hol lehet legközelebb találkozni Horváth Ákos séf főztjével.

Nem tűnik vidámnak ez a nyár Budapesten: nemrég az egyik kedvenc borbárunkat, az ETAP-ot búcsúztattuk el. 

A kép forrása: Márga Bisztró Budapest Facebook