Olyan, mintha népmesét innál: borbolyaszörp

Borbolya

A borbolya nem csak gyerekdalokban szereplő hangutánzó szó, hanem egy ősszel termő bogyó. (Azaz nyilván bokor, de a bogyója a lényeg.) Általában azt hisszük róla, hogy dísznövény és elmegyünk mellette, pedig különlegesen finom!

A borbolya olyasmi, mint a som, csak sokkal kisebb a bogyója, fürtökben terem és gonoszul szúr, amikor legeled a bokrot. Cserébe viszont különlegesen íze van: savanyú, de gazdag, izgalmas és a közel-keleti fűszerekre emlékeztet. (Iránban pl. aszalva népszerű fűszer.) Magában is lehet enni, bár azt csak a kíváncsiaknak és citrusfüggőknek ajánljuk, ha viszont elkészíted, komolyabban rákattansz majd, mint a csipkebogyóra.
A savanyúságán ne csodálkozz: majdnem minden, a természetben gyűjthető, a régmúltban népszerű gyümölcs alapjában véve savanyú, elejink mégis rajongtak értük: lásd csipke, kökény, vagy a Süsüről híres vackor.

Így tedd ehetővé

Először is találj egy bokrot: ez nem lesz nehéz, mert az idén roskadoznak a borbolyabokrok a gyümölcstől, tehát messziről kiragyog a zöldből. Mi most a puhalevelű, piros változatról beszélünk: a kemény levelű, sárga bogyójú díszborok termése sem mérgez, de azt nem próbáltuk ki magunkon.
Sziszegve, vagy ha voltál annyira előrelátó, akkor kesztyűben szedj belőle annyit, ameddig meg nem unod.
Utána jön a neheze: a picike, fél centinél kisebb bogyókat le kell fejtegetni a kocsányról – általában a bornak sem tesz jót, ha a kocsány is belekerül a mustba, bár ez lehet, hogy túlzott elővigyázatosság. Ha úgy belefáradtál a kirándulásba, hogy nem visz rá a lélek azonnal a feldolgozásra, ne szégyelld magad: olyan kicsi a nedvességtartalma, hogy lapos tálba öntve napokig elvan. Kicsit aszalódik, de ez a végeredményt nem befolyásolja.

A szörphöz tedd fel főzni a bogyókat bő vízben: mondjuk úgy 20-25 dekára számolj 2 liter vizet. Cukrozd meg jobban, mint ahogy elsőre gondolnád: az arányok kóstolva derülnek ki, de hidd el, amikor felforr és megkóstolod, utána fogod még cukrozni. Pláne, ha a finomabb, egészségesebb, de a fehérnél kevésbé édes barnacukorral csinálod.
Főzd nyugodtan jó sokáig: a borbolya C-vitamin-tartalma sajnos így is-úgy is elveszik a forralástól, az íze viszont jobban ki tud oldódni, ha akár egy fél órát is bugyogni hagyod. Ne kövesd el azt az amatőr hibát, amit mi az első adagnál megcsináltunk: a jobb kihozatal érdekében ne turmixold, mert megtöröd az aprócska magokat, amitől kellemetlenül keserű lesz az egész. Ekkor menthetetlen: nincs más hátra, mint szitkozódva kiönteni, egy életre megtanulni a leckét, aztán visszamenni a bevált bokorhoz.
Amikor késznek nyilvánítod, szűrd át egy sűrű szitán – vagy ha még tisztább szörpöt szeretnél, akkor a szitát ki is bélelheted egy tiszta konyharuhával -, majd töltsd bele az előre kiforrázott üvegekbe és tedd dunsztba.

Ha szokatlanabb formában is szeretnéd megkóstolni, akkor keverd rizshez:  a borbolyát kis vajon párold meg, pár perc múlva cukrozd és hagyd, hogy összeolvadjon vele. A rizst főzd meg a szokásos módon és amikor már csak fedő alatt duzzadni hagyod, keverd bele a borbolyát, hogy pár percet együtt pihenjenek. A főételt nem is kell hozzá túlbonyolítani: a borbolyás rizs maga az izgalom!

A Közel-keleten lekvárt is készítenek belőle, de amikor belegondoltunk, hogy mennyi ideig tartana akkora mennyiséget szedni kézzel, amennyi a borbolyalekvárhoz kell, gyorsan letettünk az ötletről. Úgy, hogy a passzírozást bele sem számoltuk.

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!