Dolgok, amik hazaköltöztek a Gourmet fesztiválról

Meggyleveles koviubi és esetes Shrubbie: hazaköltöztek a Gourmet-ról

Még tart a Gourmet utáni gyümölcsdiéta, de muszáj elmesélnünk azokat a felfedezéseket, amik már a nyitás után néhány órával hazaköltöztek velünk.

Kezdetben azt a stratégiát állítottuk fel, hogy megpróbáljuk végigjárni azokat a vidéki éttermeket, ahol még nem jártunk – hogy aztán a negyedik pavilonnál kezdjük el virágról virágra szálldosni.
A legnagyobb találkozásokat még nem is vettük számba: a győri La Maréda csicsókahabos mangalicájától a mádi Percze hittérítő hatású malacfülén és a Blue Fox-os Felhősi Attila Holdvölgy-muskotályból készített szárazlevél-parfümjén át a Pajzos 2013-as késői szüretelésű (“Reduktív Aszú”) hárslevelűjéig csak villannak fel a boldogabbnál boldogabb képek.

Találtunk viszont két olyan dolgot, amelyekben az a zseniális, hogy nem újak, sőt, viszont olyan minőségben találkoztunk velük, hogy azóta is fogjuk a fejünket: miért nem voltak eddig folyamatosan a hűtőnkben.

Meggylevelet a kovászos uborkába!

A székesfehérvári BEAT a BEATramijához olyan kovászos uborkát kínált, amin még illedelmes társaságban is majdnem összevesztünk – mármint hogy ki önzőzi ki az egészet a közös tányérból. A BEAT-esek szerint többen fintorogtak tőle, amíg el nem mondták nekik, hogy mitől a szokatlan íz: bizony, a lébe a szokásos, unásig ismert cuccokon kívül egy meggyfát is bele kell kopasztani.
Az ötlet persze nem új, sőt, évszázados hagyományai vannak, mégis olyan régen használtuk, hogy majdnem el is felejtettük, mennyire jó. Mélyebb és “vadabb” íze lesz tőle az egyébként is minden formában rajongott uborkának, mintha valami viking fűszerrel érleltük volna. Idén nyáron úgy fogunk vadászni fogunk a meggyfákra, mint a selyemhernyó az eperlevélre.

Ecetet a szódába! 

Ezt az üdítőt az sem tudta kikerülni, akinek eszébe sem jutott eddig ecetet kóstolni – ellentétben velünk, mi ugyanis a Tokaji Ecet Manufaktúra termékeit rosszabb pillanatainkban képesek vagyunk üvegből nyakalni. Most viszont a belépőhöz járó kuponfüzetben is szerepelt a legújabb dobásuk, a Shrubbie nevű ecetes, szénsavas üdítőjük, amit eddig itthon senki nem készített. Mármint kereskedelmi körülmények között.
Ez a vicc sem új: ha 25 C felett jár a hőmérséklet és a kovászosuborkáról az utolsó csepp lé is lefogyott, gyakran löttyintünk a limonádéba gyümölcsös ízű ecetet, de most végre nem kell pancsolni vagy más földrészen járó ismerősöket nyúzni érte. A Shrubbie egyelőre birsalmás-levendulás és málnás ízben kapható (bár erősen utána kell járni), de már palackozzák a rozmaringos-kakukfüves verziót is. Látatlanban kijelentjük, hogy függők leszünk tőle.

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!