Ma van a Magyar Kézműves Fagylalt Napja: a felhívás szerint május 8-án majdnem 450 fagyizó kínálja féláron a fagylaltját. A nagy akcióról a Facebook-eseményen kívül sok mindent nem sikerült megtudnunk, ám a fagyizók névsorát végigfutva egy dolog feltűnt: csak elvétve találtunk rajta olyan üzletet, aminek ismerjük a nevét. És mivel elég sokat foglalkozunk gasztronómiával, nem gondoljuk, hogy a hiba a mi készülékünkben van: az általunk ismert és szeretett fagyizók közül csak egy-kettő csatlakozott a felhíváshoz.
Ez nem csak a budapesti listára vonatkozik: híres és népszerű balatoni, székesfehérvári, dombóvári, csákvári, váci cukrászdák sem szerepelnek a felsorolásban (ezek azok a városok, ahol személyesen is ismerjük a fagyi-felhozatalt.)

Az természetes, hogy a résztvevők jó reklámfogásnak és bemutatkozási lehetőségnek tartják a Magyar Kézműves Fagylalt Napját, ám egy dologgal van bajunk: hogy ezek közül a fagyizók közül a szó köznapi értelmében véve nagyon kevés a kézműves. Az vesse ránk az első követ, aki meg van róla győződve, hogy ezeken a helyeken valóban válogatott és kiváló minőségű alapanyagokból, helyben vagy saját cukrászműhelyben készül a fagylalt, igazi gyümölcsből, igazi tejből, tejszínből, kapirgálós tojással. Na ugye. Márpedig a kézműves hívószó nagyjából erre vonatkozna.

Ám mivel a kézműves jelzőt annyira elkoptatták, hogy a sörös-boros világban inkább kerüli, aki tudja (lásd: kraft sörök), a kevésbé foody nagyközönség viszont azt gondolja, hogy ez az igazi. Megkóstolja, csalódik és kivetíti az összes többi (valóban nagy gonddal, magas minőségben, kis mennyiségben készített) “kézműves” termékre: megerősödik a hitében, hogy ezeket választani egyszerű sznobéria. Csak drágábbak és talán csicsásabbak, de semmivel nem jobbak, mint a hiperek akciós, literes kiszerelésű sajátmárkás termékei.
Hosszú távon pedig a szervezők és a résztvevők ezzel nem csak magukon nem segítenek, hanem a többieknek is ártanak.