Lassan ellepi Zalát a füge

Érett füge. Forrás: Pixabay

Füge mindig is volt a Zalai kiskertekben, ám hogy nagyobb léptékben termesszék, az valamiért senkinek nem jutott eszébe. Pedig minden adott hozzá: annyi a napsütés és a hőösszeg, hogy ezen a vidéken évente kétszer érik be. Mégis mindenki rácsodálkozik, hogy nem csak díszbokornak jó, aminek nagyon lehet örülni, ha terem rajta néhány szem.

Mára két fügeültetvény is létezik: az egyik Tormaföldén, a másik Becsehelyen, ez utóbbi viszont inkább a magyar kiviről híres.

Harcz Endre kertészmérnök és amatőr viharvadász egy gyerekkori barátjával kezdett el – ahogy ő mondja – játszani a fügével: a barát kóstoltatta meg vele, neki pedig elsőre nem ízlett. Aztán megkóstolta egy kicsit túléretten is és beleszeretett. Innentől valahogy úgy tűnik, az égiek keze van a dologban, mert megtalálta őket egy befektető, aki fügeültetvényt szeretett volna – így jött létre 2010-ben az 1000 tőből álló, 7 hektáros fügekert Tormaföldén.
A fügének való terület is valószerűtlenül egyszerűen lett meg: amikor Endre a földet kereste a környéken, feljutott a dombtetőre, körülnézett, és azt gondolta: pont ilyen kell. Másnap a helyi polgármesterrel együtt sétálva felmentek ugyanide, a polgármester beleállt Endre előző napról a sárban maradt lábnyomára és körbemutatott: ezt lehetne megvenni.

Zalai, pontosabban Tormaföldei füge.

Fiatalkorú fügekert Tormaföldén

Mára 20 különböző (lila-zöld-kicsi-nagy) fajtából összesen 500-500 bokor sorakozik a domb két oldalán katonás rendben: 5 méteres sortávolsággal, a füge ugyanis

nő, mint a bolond.

Évente kétszer érik be, de még mindig nem hoz elég termést ahhoz az ültetvény (ami majd nagy korában a becslések szerint akár 2 tonna fügét is teremhet), hogy feldolgozásra is jusson, a fügét így egyelőre a rajongók szedik, vásárolják és viszik el, akik a kellő időben naponta hívogatják Harcz Endrét, hogy mikor mehetnek a fügeszüretre.  Pedig az ügyvezető-kertész-mindenes fügeborról, lekvárról is álmodozik és azt a módszert is kidolgozta, amivel a füge friss ízét is meg lehet őrizni télire. Ezt persze a szellemi tulajdon tiszteletben tartása miatt nem áruljuk el, de annyi biztos: ha egyszer majd technikai háttér lesz, akkor magyar füge is lesz a top cukrászatokban, egész évben.

A nyitókép forrása: Pixabay