Melyik alma mit tud?

Az ősz és a tél kétségkívül legunalmasabb gyümölcse az alma. Pedig a legtöbb ember szereti, szinte egész évben van belőle, ki is lehet fizetni, de mi még soha nem láttunk egy foody-t sem csillogó szemmel, a nyálát nyeldekelve áradozni a jonatánról. Miközben a változatossága miatt akár menő is lehetne, hiszen még a leglepukkantabb sarki kisboltban is van belőle legalább két fajta, de az országon belül 30-40 fajtát biztosan termelnek.

Szóval, most, hogy az utolsó szilvák és szőlőfürtök is eltűnnek a piacokról, és lassan mindent elöntenek a narancs- és banánhalmok, úgyhogy kezdődjön egy kis last minute alma-alapkiképzés!

Birs: rögtön kezdjük is a kakukktojással, hiszen még azon is hitvitákat lehet folytatni, hogy a birs az most alma vagy körte. Nagy, szöszmöszös héjú, kőkemény, csersavas ízű gyümölcs, amit nyersen nem lehet megenni, vagy legalábbis csak igazán kétségbeejtő helyzetekben ajánljuk. A népesség nagy része csak birsalmasajt vagy pálinka formájában ismeri, pedig délen-délkeleten (például Törökországban) húsételekhez is rengeteget használják.

Fuji: nem túl meglepő hír, hogy Japánban nemesítették, ott hatalmas gyümölcsöket terem, de itthon a normális méretű almák közé tartozik. Édes, ropogós, bő levű, sütiknek és klasszikus kompótnak való alma, de frissen is nagyon sokáig eltartható. Annyira, hogy késő tavasszal szinte már csak ezzel lehet találkozni. A Zimek pálinkafőzde külön készít belőle pálinkát! (A másik fajtaválogatásuk almából a Golden.)

Gála: azaz inkább Gala, mert új-zélandon nemesítették. Jellegzetesen sárgáspiros vagy piros, cirmos színű kerek alma. Édes, nem túl savas, a héja viaszos. Roppanós, de ha elkezd megpuhulni, akkor hajlamos kásássá válni.

Golden: sárgászöld vagy élénk sárga színű, édes, puhább húsú alma. Süteményekbe ideális. A héja vastagabb, úgyhogy a sokan inkább meghámozzák. (Mármint akkor is, ha nyersen eszik.)

Granny Smith: viaszos, csillogós és teljes érettségben is zöld alma. A húsa kemény, roppanós, édes és savanyú egyszerre. Frissen, salátákba tökéletes, sütni viszont nem túl jó választás.

img_6996

Idared: Az igazi mesealma: mindenki ilyesmit rajzol, ha valahogy olyan helyzetbe kerül, hogy almát kell rajzolnia. Az egyik fele sárga, a másik, ahol nap éri, egybefüggő piros. Az ütődésekre érzékeny. Ez is lédús, jellegzetes ízű, inkább savanykás alma. Az egyik legtovább eltartható fajta, a húsa nagyon lassan puhul. 

Jonagold: A Jonathan és Golden keresztezése, nagyszemű, piros alma – olyan, ahogyan azt a mesékben rajzolni szokták. A héja vékony és viaszos, azaz gyönyörű pirosra lehet törölni a pólónkban tízórai előtt. Az íze jellegzetes, erős, mindkét szülő zamatait egyesíti.

Jonathan: Szép, klasszikusan sárga és piros alma, ami kezd kikopni a piacokról, mert macerás vele foglalkozni, a fája hajlamos a betegségekre. Kifejezetten erős, savanykás, jellegzetes ízű: emiatt itthon népszerű, de külföldön nem, mert a világpiac inkább az édes almákra bukik.  Fun fact: magyarul is létezik ilyen férfinév!

Nyári alma: a többihez képest pici, piros színű, savanykás rétesalma. A húsa nem tömör, kicsit fonnyadtabban kásás lesz. Ez terem a legkorábban és ennek köszönhetjük a nyár végi almáspite-szezont.

Starking: nagy, jellegzetes formájú, megnyúlt alma, ami alul bordázott – gyereknyelven olyan, mintha lábai lennének. Lédús, erős, édes-fűszeres ízű, a húsa roppanós, “harsogós”, de nem olyan kemény, mint mondjuk a Granny Smith.

Vadalma: más néven vackor. Igaz, azt vadkörtének mondják a Süsü-rajongók, de a kettőt elég nehéz megkülönböztetni: a formájuk tényleg kerek alma- vagy körteforma, de az ízük és a fájuk levele gyakorlatilag ugyanolyan. Apró, max. 2-3 centis, savanyú, csercsavas gyümölcsök, amiket nagyon macerás begyűjteni. Az ízük viszont fűszeresebb a nemes fajtákénál, úgyhogy sütibe, lekvárnak és szörpnek is jók lehetnek. Bár be kell vallani, a sportértékük kétségtelenül nagyobb az ízélménynél.

Ennyiből is látszik, hogy ha lenne igazság a Földön, az alma nem lenne ilyen lenézett gyümölcs és a pesti csaposok karján egyre több starking-tetkó tűnne fel!

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!