A rubint színű csokoládéról annyit lehet tudni, hogy létezik. A múlt hét nagy szenzációja volt, hogy előrukkolt vele a svájci Barry Callebaut cég, és hogy nem színezék, hanem valami más, nyilván a Coca-Cola vagy az Unicum receptjéhez hasonló titokként őrzött technológia adja a színét.
A rubintcsokoládéban a Ruby fajtájú kakaóbab minden alkotóelemét felhasználják – nem úgy, mint az átlag fehércsokihoz, amihez csak a kakaóvajat -, mégis rózsaszín. A cég állítása szerint pedig az íze bogyósgyümölcsökére hajaz.

Na ezért nem beszélünk róla

Az eufemizálva rubint, gyakorlatilag fáradt mályvaszínű csokit Sanghajban mutatták be és jó fél év múlva kerül a polcokra. Magyarul: a gyártókon és a sanghaji kiválasztottakon kívül élő ember még nem kóstolta.
Olyannyira, hogy még az International Chocolate Awards alapítója sem, mert nem járt éppen Sanghajban. Vele, Monica Meschinivel viszont együtt kóstoltunk a hétvégén. A beszámoló előtt annyit mondunk, hogy ha plain bar, azaz sima, egyféle kakaóbabból készített táblás csokit kóstol, akkor ő vakon megmondja, hogy hol termesztették – szóval kíváncsi lenne a produktumra.

Vicces, de másodszor is kéne? 

Ezt nyilván csak a kóstolás után tudnánk megmondani. Ezzel együtt azt is, hogy mi értelme van. Valami kell, hogy legyen, mert a gyártók állítólag 10 évig kísérleteztek vele, mire elérték, hogy a klasszikus barna helyett bugyiszínben dobják a piacra.
Az íz nélkül nem találunk rá magyarázatot, mert a készítői sem adnak, azon kívül, hogy a közönségük (az Y-generáció, lásd Millenials) újra vágyik, ilyen pedig még nem volt.
Legalább füllentenének valami nagyot arról, hogy mondjuk nem fogja meg a fogadat.

Szóval a csoki negyedik színének (ét-, tej-, fehér- és a rubint) feltalálását ünneplő cikkel inkább megvárnánk, amíg tényleg megjelenik a polcokon.