Méltán múlt ki: nincs már Torkos Csütörtök

Idén már nincs központi szervezésű féláras etetés az ország éttermeiben: a 11 éves kezdeményezés ugyanis az utóbbi időkre annyira félrecsúszott, hogy jobbnak látták megszüntetni. Ezt a döntést pedig csak üdvözölni tudjuk.

A Torkos Csütörtök eredeti célja nem volt rossz: a résztvevő éttermek és vendéglátóhelyek 50%-os vagy legalábbis jelentős kedvezményt adtak az áraikból, hogy új vendégek is kipróbálják a helyeket, így fellendítsék a forgalmat az év további részére. Az első pár évben még egyre több és több étterem csatlakozott a kezdeményezéshez, majd eljött a perc, hogy a jobb helyekre akár napokkal vagy hetekkel korábban kellett asztalt foglalni a nagyböjtöt megelőző csütörtökre, annyian szerettek volna bejutni.

Itt kezdett a rendszer meginogni: a felső kategóriás éttermek hamar belátták, hogy az akcióra érkező kuncsaftok elenyésző hányadából lesz visszatérő vendég. Nekik egyszerű bukás volt a Torkos Csütörtök: stresszes nappal, hatalmas forgalommal, de fele bevétellel zártak, úgy, hogy a bejutott vendégek nagy része egyáltalán nem értékelte az erőfeszítéseiket.
A kevésbé elhivatott helyek pedig elkezdtek trükközni: szűkített és erősen butított étlapot adtak arra a napra, sokszor meghatározták, hogy egy társaság egy-egy asztalt mennyi időre foglalhat, illetve a kiesett bevételt az italárakon próbálták meg visszahozni, ami viszont jogos vendégpanaszokhoz vezetett.

A Torkos Csütörtök végül ugyanazt a hatást érte el, amit a kuponos oldalak akciói a szállodákban: az év közben kongó helyek ugyan megteltek, de ez sem az éttermeknek, sem a vendégeknek nem lett jó. A vendéglátóhelyek ugyanis csak a fent említett trükkökkel tudták elérni, hogy a forgalommal bevétel is járjon, a vendégek viszont elvárták volna ugyanazt a szolgáltatást és minőséget, amit az év többi napján, teljes áron vehetnek meg. Nyilván csalódtak és nyilván soha többet nem tették be a lábukat az adott étterembe – de jó eséllyel egy másikba sem. A célcsoport ugyanis éppen azokból állt, akik egyébként sem járnak rendszeresen vacsorázni, így a Torkos Csütörtök kapcsán megerősödhetett a meggyőződésük, hogy jól teszik, hiszen ott drágán kapnak szart és úgyis megpróbálják valahogy átvágni őket.

Néhány partizán persze még mindig lát fantáziát az akcióban, egy lelkes cég pedig össze is gyűjtötte őket: a listát itt lehet böngészni, tanulságos.

A szerzőről


A kóstolás önismereti folyamat: nekem útközben derült ki, hogy igen költséges az ízlésem. Kényszeres vonzódást érzek az apró, fura dolgokhoz, a mezőgazdasági gépekhez (csak annyit mondok: terpesztraktor) és az erdőkhöz. A bor és a kaja szenvedély, a konyha kikapcsolódás. És MINDENBE teszek babérlevelet!