A pho- (vagy phó-)leves alaplevének nem kell frissnek lennie. Az alaplé akár napokig is főhet, hogy utána a friss hozzávalókból közvetlenül a tálalás előtt, pár perc alatt rakják össze. Ez a videó sem vadi új, de most jött szembe: viszont végre megértettük tőle, hogy mit jelent a szó: mesmerizálni.
Ennyire éktelenül fáradtan és beletörődve elkészíteni a világ egyik legnépszerűbb levesét még soha senkit nem láttunk. Nem szép, nem gusztusos, de annyira delejező, hogy ott akarunk lenni a helyszínen.

Nem tudjuk, hogy pontosan hol történik az egész, ki a szakács, ki tartotta érdemesnek felvenni, de annyi látszik, hogy életünk pho-je készül éppen – úgy, hogy egy élet munkája és az “egy lapot mindenre” gyönyörűsége és tragédiája látszik benne egyszerre.

Le van ejtve, hogy hogy néz ki a hely, hogy eszükbe sem jut kesztyűt húzni, hogy nem értjük a párbeszédet: ez nem főzés, hanem magas irodalom 5 percben.  (Az utolsó fél perc nem érdekes, ott csak megeszik, de még csak nem is szépen.)
Azért viszont a fél karunkat adnánk, ha valaki elárulná, miért hajít a mester egy fél adagnak tűnő (talán udon, de ehhez már minimum Molnár B. Tamásnak kell lenni)  tésztát az üres főzővízbe. Vagy hogy miért bánik olyan mostohán a bal felső tányér levessel.

Aki bármit kiderít a videó keletkezéséről, legyen az étterem- vagy séf-név, azt Flavor-előfizetéssel (egye fene, Borjour-belépővel) jutalmazzuk!