A család pisztáciafüggő. Sajnos vagy nem sajnos, de ez van, a fogyasztás miatt viszont kimérve szoktuk venni, mert a 10 dekás csomagok egyrészt percek alatt tűnnek el, másrészt a kilóra átszámolt áruk még a híresen drága pisztáciához képest is döbbenetes. Éppen ezért ki kellett valamit találni a egyik legidegesítőbb first world problem-re: amikor a doboz alján ott marad 10-15 dekányi kibonthatatlan pisztácia.

A van az a megfázás, amikor annyira nyomorult az ember, hogy rákattan a lifehack-videókra: ezek átsegítenek azokon a napokon, amikor az agyunk helyén is papírzsepi van. Még szórakoztató és szellemes is akad köztük, működőt viszont még egyet sem láttunk. (Tényleg van ember, aki mosogatószivacsot tesz a kalapács alá, hogy az ne hagyjon nyomot a falon, amikor kihúz egy szöget? És minek, amikor a lyuk ott marad, tehát úgyis le kell festeni vagy legalább betömködni némi gipsszel?)

És akkor jött ez: 

Azokat a szemeket, amiken milliméternél kisebb a rés, se diótörővel, se kalapáccsal nem lehet felnyitni, mert a pisztácia héja túl kemény és szilánkosra törik. De ha úgy állsz neki, ahogy a kagylót szokás enni, akkor hipp-hopp, a saját héjával tényleg kinyílik! Kagylót úgy kell civilizáltan fogyasztani, hogy az elsőt valahogy kanállal vagy villával kibénázod a belsejéből, a többit viszont már az első kagyló héjával bontod és kanalazod ki. A kőkemény pisztáciahéjat tehát beteszed a résbe, tekersz egyet rajta, és már lehet is újra hasfájásig enni azt az adagot, ami eddig resztlinek számított!