Pöfeteg alert! A melegnek és rengeteg esőnek köszönhetően kezd már igazán beröffenni a gombaszezon: a déli országrészekről már vargányát is jelentettek. Középen még várni kell rá, de addig is van mivel vigasztalódni, a réteken ugyanis megjelentek a pöfik és a szegfűgombák.

A pöfeteg az üveggolyónyitól a medicinlabdánál nagyobb szörnyekig bármekkora lehet. Vannak ugyan mérgező fajtái, de ezeket könnyű elkerülni, mert nem fehérek – a finom változat viszont fiatal (azaz élvezhető) korában mindig az.
Selymes, virágos réteken vagy ligetekben bukkan fel a leggyakrabban – mi legalábbis öklömnyinél nagyobb pöfit igazi, sűrű erdőben még nem találtunk.

A pöfeteg akkor jó, ha kemény: nyilván nem kőkemény, hanem inkább feszes a tapintása, de ha elkezd puhulni, akkor már ehetetlen. A belsejében lévő spóráktól ugyanis porhanyós vagy nyúlós lesz, szép lassan besárgul, majd barnul, végül eljön a pusztulás, ami viszont a pöfi ad elő a világon a legszórakoztatóbban, ugyanis egyszerűen felrobban.
Ezért ha olyat találunk, ami már teljesen kivénhedt, nem számít barbarizmusnak, ha hagyjuk, hogy a kölykök szétnyomják vagy tapossák: barna füstfelhőben pöffennek belőle a spórák, így még messzebbre is jutnak és legközelebb sokkal több pöfeteget találunk ha környéken.

Mihez kezdj vele? 

A picike, golyóméretű pöfiket el szoktuk gombástojásozni vagy ha több van belőle, remekül lehet savanyítani. Így még az állagát is majdnem teljesen megtartja – ugyanúgy, ahogy a géva.
A közepeseket és az óriást viszont tényleg a legjobb, ha kirántjuk! Olyan lesz, mint valami átlényegült, nagyon jó rántott sajt. Az íze nem tolakodó, az állaga feszes, de puha: a gombáktól idegenkedőket simán meg lehet vele téríteni!

Kapni sajnos nagyon ritkán lehet – bár a Trifflát érdemes néha megkérdezni, termeszteni meg elég macerás a konyhában. Ha viszont szedjük, mindenképpen vigyük el gombavizsgálóhoz: hiába lehet könnyen felismerni és hiába nehéz összekeverni mással, a gombamérgezésből fakadó családi sztorikon még utólag sem könnyű röhögni.