Konfuciusz váltotta Petőfit a tinnyei focipálya előtt

Monostori Ferenc Konfuciusz homokszobra

Monostori Ferenc homokszobrai két éve tartják izgalomban Tinnyét és a Pilisben túrázókat. A Tinnyén élő szobrászt 2015-ben kérte fel  a polgármester, hogy augusztus 20.-ra készítse el Szent István mellszobrát, ami akkor siker lett, annyira megszerette a falu, hogy állandó együttműködés indult.
2016-ban Kossuth Lajos portréja emelkedett ki a földből, méghozzá 4 méter magasan. Ehhez a falu már csak az építőanyagot tudta biztosítani, Monostori Ferenc lemondott a honoráriumáról a közjó érdekében, Kossuth apánk viszont hónapokig őrizte a focipályát Tinnye lakosságának legnagyobb büszkeségére. Amikor a kemény tél miatt szétfagyott a szobor, március 15-re Petőfi lett a romjaiból.

Idén augusztus 20.-ra már nem egy nemzeti nagyjáról készült portré, hanem Konfuciusz babatestű szobra készült el homokból. Monostori Ferenc elmondása szerint értetlenkedtek is egy kicsit a helyiek, amikor alakult a nagy fülű, üldögélő öregember:

– Hogy jön ez Tinnyéhez?
– Úgy, hogy ide rakom!

Az elkészülte után viszont ugyanúgy megszerették és ugyanolyan büszkék rá: amikor véletlenül arra jártunk és fékeztünk egy nagyot a kanyarban a szobor előtt, az arra járók azonnal mesélni kezdtek róla, miközben fotóztuk.

De tényleg, miért pont Konfuciusz? 

Ez már egy önállóbb, kortársabb, magasabb művészeti értékkel bíró szobor, mint a portrék voltak. Konfuciusz nevéről nekem a konfúzió, mimt össze nem illő dolgok közös halmaza jutott eszembe. A kutatás során tudtam meg, hogy Konfuciusz neve kínaiul gyermeki bölcset jelent, mert a bölcs gondolkodó személyiségében volt valami mélyen gyermeki – így a véletlenül is adta magát, hogy egy idős arcú, csecsemőtestű szobrot készítsek.

A technika miatt a szobrok nem annyira sérülékenyek, mint gondolnánk, de azért biztos, ami biztos, körbekordonozták őket. Szent Istvánt még nagyon őrizték, de kiderült, hogy szerencsére feleslegesen aggódnak: a látogatói többnyire tiszteletben tartják a homokszobrokat. Igaz, Monostori Ferenc már látott néhány lábnyomot Konficiusz körül és úgy tűnik, valaki az ölébe is beült, de legalább semmit nem törtek le róla vagy nem akartak újabb művet létrehozni belőle, ahogy ez a homokozókban történni szokott.
Ha ez így is marad, akkor a homokszobor október közepéig biztosan látható a 102-es út mentén, a tinnyei focipálya előtt: azért csak eddig, mert bár Szent Istvánra még a hó is ráesett, Konfuciuszról nyomatot szeretne venni a szobrász, hogy maradandóbb anyagból is elkészítse – ezt viszont a homokszobor nem éli túl.