Az Őrség gyönyörű, ebben nincs hiba. De aki a vadregénynél egy kicsit többre vágyna, annak meg kell érte dolgoznia: olyan, mintha 20 éve megállt volna az idő és csak a szépre emlékeznének az ottlakók. A dödölle-tökmagolaj-körtepálinka hármasból valahogy nem akar vagy nem tud kitörni a helyi gasztronómia: éttermet eleve iszonyú nehéz találni a falvakban, amik pedig vannak, azok még mindig az “etessük nagyon súlyos állapotba a vendéget”-típusú csárdák közé tartoznak.
A Pajta talán az egyetlen kivétel: az Őriszentpéter egyik szerében (szer: pár házból álló településrész, olyan, mint a Nyírségben a bokor) található étterem képviseli a fine dining-ot közel s távol a vidéken. Az Ybl-díjas épülettől és a mögötte húzódó mező látványától azonnal elállt a szavunk, de aztán kiderült, hogy van és lesz is időnk gyönyörködni bennük bőven.
Az étlapot nagyon gyakran cserélik és természetesen a helyi alapanyagokra és a szezonalitásra helyezik a hangsúlyt. A séfet Söre Csabának hívják és nagypályás helyekről (Costes, Csalogány26, 67) érkezett az Őrség központjába. Ennek megfelelően gyönyörű a tálalás és hibátlanok az ételek: ezt ki merjük jelenteni, mert a társaság mérete és az étlap hossza miatt a kínálat 60-70%-át végigettük. Az akkori felhozatalból a “lágy kecskesajt kápiával és kukoricával” című előételre tényleg emlékezni fogunk, bár aki kevésbé gyakorlott a divatgasztronómiában, az lehet, hogy a “sörgulyás zöldségekkel” nevű főételt visszaküldi, hogy főzzék meg rendesen. A csülök ugyanis isteni, de a zöldségek annyira roppanósak, hogy a kevésbé tájékozottabb vendégek simán nyersnek titulálnák őket. Az pedig nem áll olyan jól a zöldbabnak.
A Pajta egyetlen hibája a kiszolgálás: a személyzet nem állt túlzottan a helyzet magaslatán. Amikor megérkeztünk, még alig egy-két asztalnál ültek rajtunk kívül, de így is meg kellett küzdenünk az étlapokért – az rendben van, hogy az ételekre várunk, de hogy arra is, hogy egyáltalán felvegyék a rendelést, az már nem annyira. Értjük mi, hogy slowfood és slowlife – de hogy egyszerre csak egy dolgot lehessen intézni egy asztalnál, az fura. (Mármint amikor megjönnek az italok, ne adj ételrendelést, mert vissza kell menni a cetliért. Amikor ott a cetli, várj türelemmel – egy-két kör és jön majd a borlap.)
Ezzel együtt a Pajta tényleg az Őrség legszebbje és legjobbja – csak ez egyben szomorú is, ha ismerjük mondjuk a sok szempontból szegényebb Észak- és Kelet-Magyarország éttermeit és gasztronómiai kínálatát ebben a kategóriában.
(Az étteremben néhány órával az Őrséget napokra áramtalanító óriásvihar előtt jártunk, tehát a tempó nem az elemeknek volt köszönhető – akkor természetesen megbocsájtottuk volna.)