A karantén hetei alatt az Óbudai Anzixba írtam meg, hogy hogyan kell most virágzó, mindenkitől távol gyűjthető, mással összekeverhetetlen növényekből finomat csinálni. A vége elég sokszor alkoholtartalmú dolog lett. “Ha megtiportad, edd is meg!” 2. rész: bodzapezsgő fakezűeknek!
Olyan nincs, hogy valaki ne szeresse a bodzavirágot. Boros rendezvényszervezőként, gasztroújságíróként és anyaként sokkal több finnyás embert láttam már közelről, mint amennyit szerettem volna, de olyat még egyet sem, aki ne szerette volna a bodzát.
A vicces ebben az, hogy egy átlagember sokkal több bodzát eszik életében, mint hinné: a beérett bogyót ugyanis nagyon gyakran használják lekvárok, gyümölcslevek színezésére, ugyanis olyan sötétlila levet ereszt, amit soha többet nem lehet kimosni semmiből. A göcsörtös, nagyon öreg szőlőtőkékre emlékeztető bokrok ültetvényei is ezért sorakoznak a mellékutak mellett – szigorúan körbekerítve, hogy az arra járók ne dézsmálják meg még virágzó korukban. Úgy ugyanis sokkal finomabb.
A virág szezonja viszont rövid ideig tart: jó esetben, ha ismerünk napsütötte, aztán nyugati kitettségű és végül kifejezetten hűvös helyen élő bodzabokrokat is, akkor úgy három-négy hétig lehet szedegetni a tányérokat (és közelebbi ismeretséget kötni a szerelemtől szédült rózsabogarakkal).
Aki egyébként soha nem vetemedik arra, hogy a rendelt pizzán kívül bármilyen bonyolultabb dologgal szennyezze a konyháját, ilyenkor az is nekiáll, hogy összeragacsozza. A friss bodzaszörp ugyanis pofonegyszerű: víz, cukor, bodzavirág, citrom felkarikázva. Az áztatmányt 2-3 napig lehet eltartani hűtőben, utána akaratlanul is erjedni kezd.
De mi van, ha direkt akarjuk, hogy erjedjen?
Itt jön az izgalom! Amikor már unjuk, hogy a télire szánt, gondos receptek alapján megfőzött szörp a második évben is felrobban; amikor már kipróbáltuk, hogy milyen a sörtésztában kisütött bodzavirág (nem finom); amikor már az összes bodzás piskótát kidobáltuk a posztolás után, mert a fülén jön ki az egész családnak – nos, akkor jön az, hogy csináljunk belőle direkt alkoholt!
Persze a valódi pezsgőhöz köze sem lesz, de sebaj: ha egyszer pezseg, alkoholos és finom, akkor nyugodtan nevezzük így – csak soha ne mondjuk a szemébe egy borásznak.
Az eljárás igazából nem sokban különbözik a pitypangsör készítésétől , csak tovább érdemes érlelni és óvatosabban, az elegy ugyanis valamiért robbanósabb.
- lépés: a begyűjtés
A bodzavirág a cizelláltsága miatt minden másnál hajlamosabb összeszedni az út porát és a szmogot, tehát itt is ökölszabály: város közepéről és út mellől ne szedd le, mert koszos lesz! Megmosni pedig nem lehet, hiszen pont az a jó, minél több virágpor marad benne. (Innen üzenem a pollenallegriásoknak: ami nem öl meg, az megerősít. Bocsánat!)
Szóval: csavargás közben keressünk egy olyan bozdabokrot, amihez már nem lehet flip-flopban odamenni és szedjünk le róla annyi virágot, amennyit elérünk. Fontos, hogy már ne legyen bogyós, mert úgy nincs íze, és ne legyen barnásan száradt sem, mert az illúzióromboló. A receptek általában 5-6 virágtányért írnak, de ebben az esetben nyugodtan lehetünk szemérmetlenek: minél több, annál jobb! A vadon élő bokrok úgyis olyan magasak, hogy még a legbőszebb fosztogatás után is marad bőven a méhecskéknek és őszre a madaraknak.
A másik ökölszabály: nájlonzacskóba nem szedünk semmit! Nem csak azért, mert a jó ízlés ezt diktálja, hanem mert óhatatlanul elbújhat benne katica vagy poloska, ami a hazaszállítás közben (pláne a megállunk egy fagyira) fuldokolni kezd, miközben füllednek be a virágok, és kieregeti magából azt a bűzt, amit mindenki ismer és senki nem kíván magának. Pláne a poharába. Ha nincs éppen kéznél kosár (ami ugye mindig van, ahogy jó kés is mindig van egy úrinőnél!), akkor tökéletesen megfelel egy nápolyisvödör vagy a derekunkra kötött pulcsiból csinált batyu.
A folytatásért és a receptért kattints az Óbudai Anzix cikkére!
