Gombázni az is szeret, aki soha nem enné meg: olyan könnyen elégíti ki a mélyben lakó vadászösztönt a tény, hogy nehéz megtalálni, de ha mégis, akkor legalább nem ugrik el vagy nem harap vissza, hogy inkább fékezni kell az erdőjárókat, hogy ne porszívózzák fel az erdőt és ne szedjenek össze minden hülyeséget. (A “nem harap vissza” persze nem teljesen igaz, de erről később sokat lesz szó.)

Most, hogy végre újra van némi eső, újra aktuális az Óbudai Anziksz blogján megjelent cikkem témája: ha már mindenhol gomba nő és nem állod meg, hogy ne szedd össze, elmondom, hogy ne pusztulj bele!

Az előző részekből:
Itt kell, hogy jöjjön a disclaimler: úgy 5 éves koromban, tehát 36 éve habarodtam bele a gombázásba. Nem, nincs gombaszakértői végzettségem, és igen, tagja vagyok majdnem minden gombával foglalkozó FB-csoportnak. Bárcsak szabadulhatnék tőle, de van az a kereszt, amit nem önszántából vesz a vállára az ember.
Most, hogy az összes anyukás csoport (súlyosan mérgezőek, azonnal lépjenek ki mindből!) arról panaszkodik, hogy különböző színű, gyanús bogyók teremnek a budapesti játszóterek környékein, szóval jöjjön gyorsan egy önkormányzati képviselő egy jó nagy motorosfűrésszel – megjelentek a kalapos gombák is, hiszen ők pont ezt az időt élvezik. Mármint a nedvességet, pici dohossággal, majdnem testmeleggel és teli hullámzó érzelmekkel. Nekik ugyan mindegy, hogy hangyaboly, vaddisznó vagy asszonykórus – élet és halál legyen a helyszínen!

Az alapok
Ha valaki még tényleg csak a boltok polcain találkozott gombával és a legegzotikusabb dolog, amit nyersen látott, az az ördögszekér-laska és a kínai büfék gyanús fogásaiban remegő fafül-gomba volt, annak azt ajánlom: fogjon egy kosarat és induljon neki bátran az erdőnek. Szedjen össze mindent, de mindenből csak egy-két darabot! Több, mint valószínű, hogy a kosara az első pár alkalommal fogyasztásra alkalmatlan/mérgező/súlyosan mérgező és/vagy védett gombákkal lesz tele, de semmi baj – ebben az esetben tényleg így tanul az ember.
Mondanám, hogy inkább csak fotózzon az erdőben, de azt úgyse bírja ki senki. A kosár azért kell, mert ha zacskóba szedjük a gombákat, nagyon könnyen összetörnek és 20 dekányi kukacos, összekeveredett morzsalékról nincs az a szakértő, aki megállapítja, hogy mi volt valaha.
És hiába van belőle több kiló a lábunk előtt, túl könnyű ahhoz maradandó károkat okozni egy-egy termőhelyben, hogy mindet felporszívózzuk – ezért hát elégedjünk meg elsőre egy-két darabbal, amit lehetőleg egymástól elkülönítve gyűjtünk.

Íme a légyőlő galóca, alias mesegomba. Magyarországon gyakori, de sok-sok pénzért sem adok GPS-koordinátákat :)

A legnépszerűbb tévhitek
„Olyan finom az illata!” Ja, például a sajtszagú galambgomba az egyik legfinomabb, legfűszeresebb illatú gomba, amibe csak belebotolhatunk, ám olyan kellemetlenül, vegyszeresen csípős az íze, hogy még az éhhalál szélén sem enné meg senki. És persze több napos gyomorbántalmakat okoz.
„Biztos jó, mert nem kékül!” A gombafajok legalább harmada hajlamos érintésre vagy vágásra sárgulni-kékülni-zöldülni. Vagy mérgezőek, vagy nem. Inkább igen.
„Ha a csiga megrágta, csak jó lehet – cseresznyéből is az a legfinomabb, amit a madár megcsípett!” Mondanám, hogy a wannabe-Coelho típusú emberek próbálkozzanak nyugodtan, de nem vagyok ilyen gonosz. Nem, nem vagyunk csigák: sokkal több összecsócsált sátántinórut vagy hánytató galambgombát láttam már annál, minthogy ezt elhiggyem.

Akkor mégis hogyan csináld?
Ahogy mondtam: szedd le óvatosan és hazafelé, még frissen vidd el a legközelebbi piacra és mutasd meg a gombaszakértőnek! Mindig. Akkor is, ha a kedvenc nagybácsid/a legtapasztaltabb cimborád/a legautentikusabb arc a helyi kocsmában az anyja életére is megesküdött, hogy amit összeszedtél, az tökéletes.
A gombaszakértők egy legalább két évig tartó, elméleti és gyakorlati vizsgával záruló képzésen vesznek részt. Ha ők azt mondják, hogy ki kell hajítani az egész kosár gombát, amit egy egész napon át, hegyet mászva, görnyedezve összeszedtél, akkor higgy nekik feltétel nélkül! Népszerű összeesküvés-elmélet, hogy azért kobozzák el a gombáidat, hogy aztán ők egyék meg vagy adják el, de ez természetesen vadbaromság. Gombaszakértő azért lesz valakiből, mert megszállottja a hobbijának, majd a szakmájának, tehát ha az orrod előtt dob ki mindent, akkor azért teszi, mert beleszedtél olyasmit is, aminek még egy kicsi, letört darabja is súlyosan mérgezhet.
A minden nap rendelő gombaszakértők listáját és elérhetőségeit megtalálod a NÉBIH holnapján ezen a linken.
A kezdőknek nagyon hasznos lehet, ha letöltik a telefonjukra a leggyakoribb gombák mérgező és ehető változatainak összehasonlítását: az erdőben gyakran nincs térerő, tehát ne ott próbáljuk egy pici képernyőn meghatározni őket.
És mivel nagyon érdekesek és gyönyörűek, nemcsak a kisgyerekek, de a felnőttek sem tudják megállni, hogy ne szedjék össze őket. Amit szívből megértek: ez így normális, csak sajnos igen nagy baj lehet belőle. Szóval jöjjenek az alapszabályok, hogy hogyan legyen tényleg endorfinfelhővel kísért sikerélmény egy-egy gombagyűjtős kirándulásból!

Hogy lesz mégis sikerélményed?
Vannak olyan gombák, amik majdhogynem összetéveszthetetlenek – de csak majdnem! Ha például úgy néz ki, mint a purhab, ártereken, fák törzsén nő, narancssárgás-rózsaszínes és tapintásra puha, akkor majdnem biztos, hogy gévagombára leltél, ami fiatalon nagyon finom, de legalább 10 perc hőkezelést igényel! Ha nincs szerencséd, ehetetlen taplót szedsz helyette.
Ha legalább lábszárközépig ér, alapvetően fehér, barna pikkelyekkel, van gallérja és a kalapja akkora, mint egy dísztárcsa, akkor jó eséllyel őzlábgombát találtál, ami az egyik legfinomabb rántott gombát adja, de attól még galócaféle!
Ha imádod a gombát, zarándokolj el a Nagycsarnokba a Triffla gombaboltba! Az a gombabolondok igazi szentélye, ahol egész évben a szezonnak megfelelő friss gombákat árulnak – így könnyű megjegyezni, hogy is néz ki élőben a friss kucsma, vargánya, rókagomba és a többi csoda. Az áruktól persze a szívedhez kaphatsz, de ez a műfaj már csak ilyen.
Ha már van némi gyakorlatod, szerezz be egy jó gombahatározó kézikönyvet! Magyar viszonylatban a legjobb a Vasas Gizella és Locsmándi Csaba által átdolgozott „Gombászok kézikönyve”, ám ez szinte beszerezhetetlen: még az antikvár példányokra is sorban állnak az érdeklődők és meghökkentő összegeket hajlandók fizetni egy-egy példányért.
A legbővebb online gyűjteményt a Miskolci Gombász Egyesület honlapján találjuk, de mivel névre kell keresni, így kell némi gyakorlat a használatához.

A gyilkos galóca gyönyörű és majdnem mindig egészséges, mint a makk. Nem véletlenül…

Gombázni fantasztikus dolog, de…
itt további elrettentések kell, hogy következzenek. Nem véletlenül buggyantam bele én sem: csodálatos dolog, hatalmas sikerélményt ad, észrevétlenül megy kilométereket az ember csak muflonok által ismert, gyönyörű vidékeken, de az egyik legjobb gombázós Facebook-csoport jelmondatát, miszerint „Fazékba nem határozunk!” igenis vegyék komolyan!
Pont a tegnapi délutánunk alakult úgy, hogy annyira agybajt kaptam valamitől, hogy az egyik gyerekemmel hirtelen felindulásból el kellett mennünk a Vértesbe sétálni egyet. Egy kijárt földút közepén (10 perccel azután, hogy megharapta egy sértődött hőscincér, ami az egyik legmenőbb nyári sérülés, ami csak létezhet… – na mindegy) lehajolt, mert talált valami érdekeset. És valóban: 4-5 centis, hófehér, tökéletes tojás kandikált ki a földből. Pedagógiai okokból felvettük és kettévágtuk, hogy megmutassam: bizony, minkor megnő és szétreped, a tojás héjából lesz majd a gyilkosgalóca bocskora és gallérja. Nagyon nehéz volt megállni, hogy onnantól kezdve még egy fél órát ne nyúljunk az arcunkhoz és a szánkhoz, amíg vissza nem értünk az autóhoz és a benne felejtett fertőtlenítőkendőkhöz.
Jut eszembe, gombamérgezés: a legtöbb magyarországi mérgező gombafajtól „csak” igen komoly emésztési zavarokat, több napos, kiszáradással fenyegető hányás-hasmenést lehet összeszedni, ám olyanok is léteznek, amelyek hallucinációt és súlyos akár maradandó idegrendszeri sérüléseket okoznak – lásd a legszebb „mesegombát”, a légyölő galócát. A gyilkos galócát pedig szerintem még az ABC előtt meg kellene tanítani minden gyereknek: gyönyörű, mindig makkegészséges és sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Ráadásul finom is: legalábbis dióra emlékeztető ízről számoltak be azok a kevesek, akik még időben eljutottak az intenzív osztályra és átestek a dialízisen. Az ugyanis csak akkor okoz tüneteket, amikor már felszívódott a szervezetben, így egy szakszerű, kiadós gyomormosás sem segít az emberen.
Nyugalom, amit a játszótereken, a fák tövében találunk, az általában susulyka: hatóanyaga a muszkarin és idegrendszeri tüneteket okoz. Általában nem halálos, de mindenképpen kórházi kezelést igényel.

Most, hogy megpróbáltam mindenkit elriasztani attól, hogy valaha is erdő közelébe menjen, elárulom, hogy vargányát találni nagyobb élmény, mint az első szerelem! Annak általában rossz vége lesz, a vargányának viszont csak akkor, ha ehetetlenül kukacos, vagy odaégetjük ünneplés közben.
És ne feledjük: bármekkora is a dömping ebben az időben, a jogszabályok szerint egy nap egy ember maximum 2 kg gombát gyűjthet.
Sikeres és önfeledt gombázást kívánok mindenkinek!