Direkt írunk nyári könyvről – mert rosseb a nyirkosságba meg a ködbe – itt az ideje tervezgetni 2020 májusáról!

Tóth Gábor Ákos 4 részes családregénye, az Édesvízi mediterrán megcsinálta a júliusunkat. Ezerszer olvastunk ilyet, de nem ilyen jól: nagyon irigy vagyok, hogy nem én írtam meg. Letehetetlenül kedves, szellemes, és úgy tud írni, amiért az emberek női magazinokat vesznek a nyaralásra: hogy csobogjon át rajtuk, mint a patak. A női magazinok viszont ezt sajnos sosem tudják, úgyhogy a testápolómintával együtt a bérelt nyaraló budijában végzik. Ez a sorozat viszont meghatározhatja a nyár hangulatát, amikor két-három év múlva visszaemlékszünk rá: már nem tudom pontosan, hogy mitől volt jó, de jó volt.

A sztori szerint – nagyon kedves korrajz, úgy, ahogy talán még meg is történhetne, csak ehhez a csillagok kivételes együttállása szükséges. A falura költözésről szóló kalandsorozatban ugyanis csak kedvesen buggyant szomszédok és egy kissé töketlen főgonosz szerepel: de nem is szeretnénk azt olvasni, hogy jön a novemberi 2 fokos eső 3 hétig és a kedves szomszéd traktorgumival kezd fűteni.

Egy idegesítő van benne: a szerző valószínűleg sosem darált sorozatot – márpedig állítom, hogy a sorozatokat az utóbbi pár évben így nézi az a korosztály, akiknek a könyv szól. És pontosan tudja, hogy a második résztől 2:53-tól kell indítani a lejátszót, addig csak az 52 perccel korábban látottakat böfizik vissza. (Jut eszembe egy üdítő kivétel:  a Starnger Things utolsó évadában ezt már megtanulták.) Tehát kifejezetten bosszantó, hogy fél oldalakat kell átugrani, amik ctrl C-ctrl-V-vel keletkeztek – legyenek azok a részek bármilyen szórakoztatóak.

Arra való, hogy a lapjai legyenek naptejtől (vagy most éppen vörösboros pohár talpától) maszatosak és hogy kölcsönadjuk boldog-boldogtalannak: biztos, hogy valaki lenyúlja útközben, de ez a legszebb sors, amit egy nyári ponyvának kívánunk.