Az őszi bogyók közül több – pl. a som és a vackor – már leérett, de ne ess kétségbe: soknak még csak most következik el az ideje! Ami nem is baj, mert az őrjöngő gombaszezon közepén úgy sincs erőnk még csipkebogyót is szüretelni, de egy-két hét és az első nátha úgyis meg fogja hozni a kedvünket.
Ha a baracklekvár helyett valami izgalmasabbat tennél a palacsinta mellé, akkor ezeket a bokrokat keresd:

Bodza

Az őszi bogyók pitypangja: mindenki ismeri és szereti, de le is nézi egy kicsit. Úton-útfélen rengeteg van belőle, mégis főleg tavasszal szoktunk nekiesni a bokroknak, mert a virág íze sokkal népszerűbb. Pedig a bogyó is kiváló szörpnek és lekvárnak, ráadásul szapora, mert hatalmas tányérokban terem. Úgy fest, mint a nyavalya: a feldolgozás után a konyhai eszközökről és a kezedről napokig pucolod majd, de pont ezért látványos is: hígan bíborszínű, sűrűbben sötétlila, szinte fekete szószt lehet készíteni belőle.
A bogyókról szedd le a vastagabb szárat, és mosás után főzd össze cukorral: nem kell hozzá sok, mert önmagában is édeskés, bár persze nem annyira, mint a nemes gyümölcsök. Ha lekvárt csinálsz, akkor a kis vízben megfőzött bogyókat át kell törni egy tésztaszűrőnél sűrűbb fémszitán, mert a magok nem finomak. Cserébe sokkal menőbb bodzával csinálni a linzert, mint baracklekvárral!

Csipkebogyó

Sztárnak számít az ismertsége és a jól marketingelt C-vitamin tartalma miatt, de begyűjteni és feldolgozni ezt a legmacerásabb. Maga a bokor, de rosszabb esetben a bogyó is szúr, a magjaitól pedig meg kell valahogy szabadulni, mert kellemetlenül szőrösek. Abban a hardcore rajongók is egyetértenek, hogy a hecsedlilekvárt inkább venni kell, mint készíteni, annyira sokáig tart, ha rendesen csinálod. Ehhez ugyanis a bogyók végét le kell vágni,  egyenként széthasítani és kikapargatni belőle a magokat – pokoli.
Éppen ezért mi annyit szoktunk egyszerre szedni belőle, amennyi egy-két hét alatt elfogy és a létező legegyszerűbb formában fogyasztjuk: a bogyókat megtörve meleg, de nem forró vízbe áztatjuk és szűrőn keresztül leisszuk róla a levet. Így átjön a kellemes, jellegzetesen savanykás íze, viszont megmarad a vitamintartalma is, mivel nem esik át hőkezelésen. 2-3 felöntés után cseréljük a bogyókat, a többi addig a pulton vagy a hűtőben várja a sorsát.
Ha így akarod inni, nem érdemes bespájzolni belőle, mert a bokrokról a tél közepéig nyugodtan szedhető.

Kökény

Ez az egyik kedvenc: amikor nem bírjuk kivárni, hogy megcsípje a dér, simán bevágjuk a mélyhűtőbe, hogy előbb fogyasztható, azaz puha és édeskés legyen. Fanyar, gazdag, tele van flavonoidokkal, elképesztően jól áll a ginnek például és a világ legmenőbb lekvárját lehet csinálni belőle! Természetesen komolyabb húsok mellé szósznak is isteni.
Azért tudunk neki nagyon örülni, mert nem minden évben adatik meg: a virágzása éppen egybeesik a koratavaszi fagyokkal, ami szinte teljes kökény-évjáratokat tud elvinni – csak erről kevesebb szó esik, mint mikor a gyümölcsfák vagy a szőlő bimbói fagynak el.
Az elkészítésekor ugyanúgy át kell törni, mint a bodzát, csak a kökénynek szerencsére nagyobbak a magjai.
Ha csak egy jó marékkal szedsz, vegyél hozzá egy üveg jó gint, áztasd bele és felejtsd el néhány hétre: a végeredménytől teljesen odaleszel és örökre rá fogsz kapni a kökényre!

Borbolya 

A borbolyáról nemrég meséltünk hosszasabban: az első adag szörp nagyja azóta el is fogyott, a lekvárhoz pedig azóta sem érezzük elég elszántnak magunkat. Az apró, somhoz hasonló bogyók szezonja viszont még nagyon sokáig eltart: a bokrokon ugyanis nagyon sokáig fent maradnak. Nem potyognak le, nem feketednek meg, csak a nedvességtartalmukból veszítenek, úgyhogy a csipkebokorhoz hasonlóan nagyon sokáig vissza-vissza lehet járni a lelőhelyre, csak az irigyen figyelő madarakkal kell érte megküzdeni!