A Villányi Franc-t még konferenciában is szeretjük

A szakmai konferenciák 90 százalékban a smúzolásról szólnak: a maradék 10% a pogácsa minősége feletti lamentálással telik – mondatja velünk az évtizedes tapasztalat. Ehhez képest smúzolni mentünk, kikerültük az összes pogácsát és információtól részegen távoztunk a 3. Franc&Franc-szimpóziumról.

A Franc&Franc – míly meglepő – a Villányi Franc-ról szól: idén az első napra úgy 180 borászt és kereskedőt és csak néhány, gondosan válogatott újságírót hívtak és válogattak – szigorúan ültetett rendben. A második, fő napon a nagyközönség vándorolhatott az 5 helyszín között, hogy több, mint 40 Franc-t kóstoljon meg, amíg csak fekete nem lesz a mosolya tőle.
A szervezők annyira komolyan állították össze a szakmai programot, hogy tényleg csak a hivatalosan ajánlott időpontokban és szünetekben hagytuk el a Mokos pincészet hatalmas, ám a Villányi Franc-on ajánlott fogyasztási hőmérsékletére temperált (12-14 C) színháztermét.
A nap végére úgy éreztük magunkat, mint aki most szabadult egy maratoni, tömbösített szemináriumról a kedvenc tanárával: hullafáradtan, de nagyon lelkesen.

A szerintünk éppen azok az előadások voltak a legjobbak, amik nem szorosan a fajtával, hanem az értékesítésével vagy a stílusairól szóltak:
– Hordó: lehet, hogy csak személyes kattanás miatt, de elképesztően sűrű és izgalmas volt Ruppert Ignác, a Cellarius Kft. ügyvezetőjének előadása azokról a hordókísérletekről, amelyeket a Csányi Pincészettel közösen végeztek. Laikusok számára szinte követhetetlenül bonyolult vizsgálatokkal elemezték, hogy melyik tölgyfajta milyen pörkölésű dongája hány mikrogramm oxigént ereszt át és az milyen tempóban épül be a borba. A kísérlettel azt vizsgálták, hogy meilyen típusú hordóhasználat állhat a legjobban a Villányi Franc-nak.
– Fogyasztási trendek: Dr. Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem trendkutatója a 2018-as fogyasztási trendjeinek előrejelzése közben rávilágított, hogy a prémium-termékek vásárlóit hányféle külön csoportként érdemes külön kezelni és melyik csoporthoz hogyan kell szólni. Kinek kell élményt nyújtani és ki az, akinek ennél már többre van szüksége: az újdonságon, kényelmen és az egészség ígéretén kívül akár társadalmi felelősségvállalás vagy környezettudatosság is kell, hogy kapcsolódjon hozzá. A digitalizáció és a másfajta típusú fogyasztás egyrészről kényelmes, másrészről riasztó vagy visszatetsző is lehet. A direkt kommunikáció egyre kevésbé működik: ha valaki lebukik, hogy túl konkrétan akar valamit eladni, attól a vásárlók szűk, de nagyon erős rétege fordul el. Mindez egy kis családi borászat szempontjából majdnem megugorhatatlan lécet jelent, de aki ráérez, az nagyot nyerhet.
– Vásárlói adatok: Bárczi-Elek Ágnes, az Auchan beszerzője titkos és csak nagyon szűk szakmának szóló adatokat gyűjtött ki a villányi borok és a Franc fogyásáról a hipermarketekben. A csontszáraz tények egy nagy rakás tényleg borzongatóan izgalmas tényt fedtek fel: Villány magasan vezet a magyar borvidékek körében – még évekig lekörözhetetlen lesz. De a magyar borfogyasztók lokálpartióták: a borvidékek környezetében mindenhol elsősorban a saját borvidékükről választanak bort és csak a második helyen jönnek a villányiak. Ezt persze helyi akciókkal is lehet befolyásolni, de nincs rá feltételenül szükség: az emberek maguktól is a helyi termékeket keresik. Azon is elkerekedett a szemünk örömünkben, hogy aki hiperekből kitolt bevásárlókocsik csaknem felében van egy üveg bor.

Az előadások sorában 4 olyan volt, ahol Franc-okat kóstoltunk: három “alsó”, tehát Classicus kategóriás tételt, amelyek közül szerintünk Bodor Bence 2013-as Villányi Franc-ja emelkedett ki.
A Prémium katergóriában 12 tétel következett 2015-től egészen 2007-ig: ezekből Kiss Gábor 2015-ösének, a Vylyan Pincészet 2012-es Mandolás dűlőválogatásának, a Heumann Pincészet 2012-esének és a Malatinszky Kúria 2007-es (még nem Villányi, hanem az akkor szabályozás szerint Cabernet) Franc-jának a rublikája mellé tettünk nagy felkiáltójelet.
A fent emlegetett hordókóstolón 6 különböző változatát kóstoltuk a Csányi Pincészet Hársas dűlőből származó, 2016 október 11-én indult kísérletéből: hat teljesen különböző stílusú és érettségi állapotban lévő bort, amik a szó hétköznapi értelmében véve tök ugyanazok. A helyszíni szavazás azt hozta ki, hogy a zempléni tölgy áll a legjobban a Villányi Franc-nak.
Az utolsó kóstoló volt a legtanulságosabb: mit és hogyan gondolnak másként a borászok az ország más borvidékein, ha cabernet franc-hoz nyúlnak: általában könnyedebb, kevésbé koncentrált és sokszor kevésbé elegáns bor születik Szekszárdon, Egerben, a Balaton-felvidéken vagy éppen Bogláron, amelyek viszont könnyebben fogyaszthatók, és könnyebben hozzáférhetőek – (az áruk miatt) mind a polcokon, mind a pohárban. Ebből a sorból a soproni Franz Weninger 2013-as Frettner Cabernet Franc-ja ragyogott ki.

A nap végére nem is tűnt annyira viccesnek, mint inkább természetesnek a Malatinszky Csabától idézett bonmot, amikor egy kóstolón megkérdezték tőle, hogy a franc mellett milyen más bort tud még mutatni: